Tőkés réce vadászat – kenuból

Azon a területen, amiről már sokat áradoztam korábban, az elejtett őzeim történetében, lehetőségünk van a vízen is vadászni. 

Íjas vadászat során pedig törvény biztosította engedményeket is kihasználhatunk, tehát apróvadra lőhetünk ülő vagy úszó helyzetben is. 

Ezeket a lehetőségek együttesen használtuk ki és szeptemberben tőkés récére vadásztunk kenuból.

Hiába ez a második évem a területen, az elsőben valamiért ennek a lehetőségnek a megragadása elmaradt. Idén viszont semmiképpen sem szerettem volna kihagyni. 

A kenus vadászat viszont nem magányos sport és nem meglepő módon kenu is kell hozzá. 

Kenum nincs, Imre barátom pedig nem ért rá, szóval duplán kellett szívességet kérnem. Ezúton is ezer hálám Bánszki Gábornak, hogy kenuval, evezőssel és tapasztalattal járult hozzá a közös vadászatunkhoz. 

Szombaton még a vadászíjász vizsgára felkészítő tanfolyamon oktatott, de szerencsére még rám is szakított egy kis időt vasárnap délelőtt. 

Reggel találkoztunk, a kenut felraktuk a kocsira és elindultunk. Érkezésünk után első dolgunk volt Ukkó nyelvét egy kis diópálinkával kenegetni és kérni a segítségét. Majd vízre szálltunk és megkezdtük az evezést. Viszont valamiért tele volt a Duna emberekkel. 

Alapvetően teljesen legálisan vadászunk a Dunának azon a szakaszán, ennek ellenére azért figyelnünk kell, hogy ne nagyon legyenek tanúi a vadászatainknak. Egyszerűen csak azért, hogy kerüljük a potenciális konfrontációt.

A terület bérlésre is azért van lehetőségünk mert, annyira sűrűn lakott, hogy puskával nem tudják vadászni. Ez a hátrány (vagy előny?) pedig a vízen is érezhető.  

Most viszont valahogy sikerült beletenyerelni a sűrűjébe. A folyó ezen szakaszán éppen csónakos pergető versenyt tartottak. Így a ténylegesen vadászatra alkalmas terület elég minimálisra csökkent. 

Természetesen nem keseredtünk el, hiszen nekünk egy jó helyzet is elég volt egy napra.

Jó lehetőségből pedig a reggel-délelőtt végére adatott több is. Viszont az új helyzetekben megint sikerült kicsit alakítani. 

Három lövési lehetőségem volt. Egyet tudtam kihasználni. A másik kettőről viszont azért mesélnék, hogy hátha tudok segíteni abban, hogy más már ugyanezeket a hibákat ne kövesse el. 

Első lehetőség

Épp egy holtágban eveztünk a nádas mellett. Itt is volt pár versenyző (horgász) viszont Gábor ismert egy pici öblöt a nád takarásában, amit érdemes volt meglátogatni. 

Még be sem eveztünk teljesen, amikor szólt, hogy készítsem az íjat. 

Felkészültem a lövésre, és az öbölben tényleg volt pár tőkés réce. 

Gábor a kenu orrát a récék felé fordította (hogy az oldalra mozdulással már ne kelljen számolni) én pedig kihúztam az íjam.

A mozdulatra a récék felrebbentek, de kiderült, hogy tőlem balra is volt még pár réce. 

Amelyik tisztán állt, nem a nádasban, arra céloztam. A 10-es tüskét kicsit fölé emeltem, mert 10 méternél távolabb volt. Lőttem és láttam, hogy nyaki tájékon súrolja a vessző. Majd felrepült a társaival.

Nem volt messzebb mint 15 méter. 

Több dolog is közre játszott. 

1. Nem kellett volna fölé célozzak kicsit sem, hanem a 10-es tüskével a vitális zóna közepére kellett volna lőjjek. 

2. A lövés után a vessző a nádasig elkacsázott, így igazából ha alá lőttem volna (amit el akartam volna kerülni) még akkor is eltaláltam volna a kacsát a pattanó vesszővel. (“Tehát inkább elé lőjj egy métert mint mögé” – Gábor) 

3. Kínai rage másolat volt a hegy amit használtam. Ez a hegy pedig olyan, hogy ha a jobb oldalán éri nyomás az bal oldalon nyitja a pengét. Így hiába súroltam a kacsa nyakát, épp az ellenkező oldali penge nyílt ki tehát nem volt ami esetleg elvágja a nyakat. (Korábban a Buji kacsázások során pedig volt ilyen eredményes lövésem.) Azt már ott láttam, hogy a legeredményesebb hegyek a nyílós hegyek voltak számomra, de most ehhez még hozzátenném, hogy a tulipán formájú-hatású, ami azon az oldalon nyílik ahol “talál”.

Eléggé elkeserített a dolog, ami előtt viszont emelem a kalapom az az volt, hogy Gábor a lövés után fixálta emlékezetében a pontot, ahol a vessző a nádba pattant. Odairányította a hajót, és 1 perc alatt megtaláltuk a kilőtt vesszőmet.  Az évek és a rutin 🙂 

Második lehetőség

Itt ismét kellett egy kis előzetes terepismeret. 
Egy földnyelvre kikötés után kaptam az utasítást, hogy merre sétáljak, ha egy kis öbölre szeretnék rálátni. 
Mivel volt egy horgász a közelben először íj nélkül mértem fel a terepet. 
 
A kis öblöcskében voltak is kint récék. 
 
Éppen csak kikukucskáltam a nádból és elindultam vissza a kenuhoz. Magamhoz vettem az íjam és irány az öblöcske. 
A nádban volt egy kis ablak, azon keresztül láttam rá egy gácsérra. 
 
Kihúztam az íjam és figyeltem, hogy ne kapkodjam el a lövést. 
 
15 méterre volt a réce és tudtam, hogy nem kell fölé tartsak kicsit sem.
 
Ahogy viszont célba vettem elkezdett kiúszni a kis ablakocskából, amin keresztül lőni tudtam volna. 
 
Még a test közepét éppen láttam és elengedtem a vesszőt. 
 
Nagy puffanás, úgy is tűnt, hogy jó helyre érkezett a vessző, a kacsa viszont elrepült. 
 
Valószínűleg, ahogy épp mozgásban volt még elé is kellett volna tartsak, nem pedig már egy amúgy is lemaradott helyzetben lőni. 
 
Igazából itt nem lett volna szabad elengednem a vesszőt. 
 
Jópár kört tettünk a kenuval, hogy hátha találunk egy sebesült kacsát. Esetleg már mozgásképtelenül. Próbálkozásaink viszont nem jártak sikerrel.
 

Harmadik lehetőség

Ekkor már visszafelé tartottunk és eléggé mardosott a lelkiismeret-furdalás a sebzett réce miatt. 
 
Gábor azzal vigasztalt, hogy tapasztalatot valahogy gyűjteni kell. És amíg valamennyi hiányzik azt máshogy nem fogom tudni összegyűjteni. 
 
Igen, remélem, hogy ezekkel a lövésekkel tettem még pár lépést azért, hogy a jövőben jobban meg tudjam ítélni a helyzetet és ne legyenek hibásan útjára engedett vesszőim. 
 
Miközben az eseteket elemeztük és a tanulási folyamatot vizsgáltuk egy récét vettünk észre, ami éppen egy stégen napozott. 
 
Mivel jobb kézre esett, jó nagy ívben kikerültük, majd figyelve arra, hogy mikor adódik megfelelő alkalom, amiben a horgászok nem fognak zavarni minket, megfordultunk és elindultunk a réce felé. 
 
Először, mintha csak el akarnánk haladni mellette, majd Gábor ráfordította a kenu orrát. 
 
Befordulás után (ami a korábban részletezett érvek miatt volt előnyös) 15 méterről a récére célozva repült is a vessző. 
 
A becspódás megfelelő helyen történt, a réce már nem tudott felrepülni. Mire pedig a kenuval elértük a stéget, már csak azzal kellett foglalkozzunk, hogy beemeljük a csónakba. 
 
Már nem is jártunk olyan messze a kenu vízrerakásának a helyétől. Kikötöttünk és kiemeltük a kenut. 
 
A partról viszont Gábor egy a fejét szárnyai alá hajtott örvös galambot vett észre az egyik közeli fán. 
 
Gondosan célozva és figyelve a vessző lehetséges érkezési helyét célba vette a madarat. 
 
A galamb a lövést azzal jelezte, hogy a földre esett én pedig nem győztem ámélkodni a pontos lövésen és a figyelmességen, ami érkezéünk elős pillanatától a távozásunk utolsó pillanatáig kitartott. 
 
Ezt követően már csak az a feladatunk volt hátra, hogy méltó terítéket készítsünk és Ukkónak (egy kis a nyelvére kent vérrel) megköszönjük a közreműködést. 
A vadászat végén pedig azzal búcsúztattuk egymást, hogy reméljük a következő hétvégén (Az egyesület által szervezett Dévaványai mezei nyúl hajtáson) ismét együtt térdelhetünk majd a teríték mellett. 
 
Az pedig, hogy ez sikerült-e, a következő történetből kiderül 😉 

Leave a Comment

Your email address will not be published. Required fields are marked *