Tibiadmin

2 malac és a hibás lövés

Tagjelöltként lehetőségem nyílt saját szórót készíteni. A terület főleg apróvadas és nagyvad inkább csak mint váltóvad jelenik meg errefelé.  Éppen emiatt az, hogy hová is kerüljön a szóróm nem volt egy kifejezetten egyszerű feladat. Még májusban elég sok időt szántam arra, hogy a területet legalább egyszer bejárjam, hogy a szórómnak majd megfelelő helyet találhassak.  2-3 …

2 malac és a hibás lövés Read More »

Első borzom – A nem várt kaland

Virággal a feleségemmel megbeszéltük, hogy üzekedésben eljön majd velem őzet hívni és kamerázni. Ez a Július végi alkalom volt az első, ahol egy buttoló gyorstalpalót követően hívásban vadásztunk együtt őzbakra.  A terv szerint Virág jobban elbújva hív és kamerázik, én pedig úgy igyekszem helyezkedni, hogy a felé tartó és őt figyelő bakra jó lövési lehetőségem nyíljon.    https://youtu.be/Ait9Bj-UryMA hívás …

Első borzom – A nem várt kaland Read More »

Kinek mi a vadászláz?

Már egy jó ideje hordok vizet és némi kukoricát egy helyre. Meglepően nagy volt rajta a szarkaforgalom.    A sátramat is ott hagytam, hagy szokják, és szerencsére többször sikerült már szarkát elejteni belőle.    Szarkán kívül viszont gyakori látogató mégborz és róka is.    A korábbi alkalmakon viszont hiába vártam sötétedés után, ha elejtettem egy …

Kinek mi a vadászláz? Read More »

Több szempontból első örvös galambom

Néhány hónapja el tudtam indulni egy olyan úton, amiről sokáig csak álmodtam. Tagjelölté váltam abban a társaságban, aminek a területe éppen ott van, ahol lakom.  Jelenleg vadászati lehetőségeim megegyeznek a rendes tagokéval, de biztos csak akkor lesz majd a történet, ha a taggyűlésen elfogadják a jelentkezésem. Ez a megváltozott helyzet sok új lehetőséget adott, amire …

Több szempontból első örvös galambom Read More »

Őz suta – Ágon ülve

Legutóbbi alkalommal a szigeten már megfigyeltem, hogy a szórókon és környékükön nagyon nyugtalanok az őzek. Akkor kis felfedező út során találtam egy ígéretes váltóra, ahol elég sok nyom csatlakozott. A váltó közelében pedig egy nagy sok ágú tölgyfa is adott volt. Az volt a tervem, hogy ha legközelebb is csak bizonytalan lesz az őzek megjelenése …

Őz suta – Ágon ülve Read More »

Füge kutyám utolsó vadászata

Sajnos nem arról volt szó, hogy rosszalkodott kicsi kutyám, ezért nem viszem magammal többet.  Ezen a vadászaton jól sikerült összeszervezni a dolgokat. Füge kutyusommal és Imre barátommal (aki kormányosként csatlakozott ma hozzánk) felvettük Gábortól a kenut. Amire nem is számítottunk, hogy még pár csali kacsát is kaptunk a kalandhoz. Ezekkel és a kacsahívó sípommal gondoltam, …

Füge kutyám utolsó vadászata Read More »

Füge első utánkeresése – Őz suta

Nagy terveim voltak a hétvégére. Egy az előző héten látott beteg bakot szerettem volna elejteni. Akkor bár adott volt a lehetőség, a hivatásos engedélye nélkül nem mertem cselekedni. Nagyon erősen fostos volt. Le volt soványodva, nem váltott téli szőrre mint a többiek. A mozgása is nehézkes/érdekes volt. Ezért ítéltem úgy, hogy esetleg idényen kívül is …

Füge első utánkeresése – Őz suta Read More »

Tapasztalatlan szajkók

Nagy terveim voltak a hétvégére. Egy, az előző héten látott beteg bakot szerettem volna elejteni. Akkor bár adott volt a lehetőség, a hivatásos engedélye nélkül nem mertem cselekedni.  Idő közben megkaptam az engedélyt. A délutánt ugyanazon a lesen terveztem tölteni, ahol korábban felkínálta magát a lehetőség. Reggel viszont, hogy azt a helyet ne zavarjam, egy …

Tapasztalatlan szajkók Read More »

Másfél nyúl egy vadászaton – dévaványán

Hogyan lehet másfél nyulat lőni egy vadászaton? Hát talán csak úgy, ha az ember egyik szeme sír, a másik nevet. Hiszen valahol egy fél nyúlnak is lennie kell, ami végül mégsem került a terítékre. Sajnos a történethez hozzátartozik, hogy ezen a vadászaton nem társult hozzánk négylábú segítő. Apró füge kutyám pedig talán nálam sem tud …

Másfél nyúl egy vadászaton – dévaványán Read More »

Tőkés réce vadászat – kenuból

Azon a területen, amiről már sokat áradoztam korábban, az elejtett őzeim történetében, lehetőségünk van a vízen is vadászni.  Íjas vadászat során pedig törvény biztosította engedményeket is kihasználhatunk, tehát apróvadra lőhetünk ülő vagy úszó helyzetben is.  Ezeket a lehetőségek együttesen használtuk ki és szeptemberben tőkés récére vadásztunk kenuból. Hiába ez a második évem a területen, az …

Tőkés réce vadászat – kenuból Read More »