Kinek mi a vadászláz?

Ez viszont nem így történt. A galamb ivott, kicsit csipegetett, majd 3-4 perc után továbbállt. Nem voltam szomorú, úgy voltam vele, hogy ha madarak nem is jönnek legalább nem járkálom össze a szórót és hátha rókához vagy borzhoz lesz szerencsém.

Nem sokkal később, még világosban, egy kismacska érkezett a vízhez. Itt már komolyabban el kellett gondolkozzak. A játékból is vadászó kijáró macskák legalább annyira, de valószínűleg nagyobb mértékben károsak az énekesmadarakra nézve, mint a szarkák. 

Ha már szarkára azért vadászom, hogy ezzel más fajoknak javítsam a túlélési esélyeit a macskát sem kéne elengedni. A másik oldalról viszont sehogy sem vitt rá a lélek. Hát, abból még baj sose volt, ha nem lő az ember (ami egyébként jól hangzik bár, ha valahol valaki fizetős vendég, azért mégsem ilyen egyszerű a helyzet) hagytam elmenni.

Ezt viszont nem bántam meg. 

Kevesebb mint fél óra múlva egy róka érkezett a vízhez még világosban. Vártam a megfelelő pillanatot arra, hogy kihúzzam az íjam, de még mielőtt megnyugodott volna, megérzett valamit és elszaladt. 

Lehet, hogy a 12 méterre kihelyezett sátor egyszerűen csak túl közel van? Pedig most nem sétáltam oda a vízhez… Vagy az volt a baj, hogy, amikor jöttem, nem elég messze kerültem ki a szórót? Lehet kerülő úton kéne megközelíteni a sátrat? Valószínűleg nem látott meg, mert, amikor kereket oldott épp nem felém nézett, én pedig végig mozdulatlan voltam.

Egy másik érdekes gondolat. Előfordult már máskor is, hogy, amikor rámtört a vadászláz és a fülemben kezdett dobogni a szívem, akkor az addig nyugodt vad is továbbállt. Elképzelhető vajon, hogy a stressz miatt kibocsájtott szag (Vagy agyi hullám? Ki tudja?) az, amit képesek megérezni az állatok? Érdekes ez a vadászláz dolog is, mondhatni egyfajta izgalom, vagyis sokszor találkozni ezzel a megfogalmazással. 

Itt pedig leírnám, hogy én mit érzek ilyenkor… Teszem ezt pedig azért, hogy ha véletlenül olyan ember olvasná ezeket a sorokat, aki azt hiszi, hogy ezt a felfokozott izgalmat az okozza, hogy az ember „megölhet” valamit, akkor megérthesse, hogy nem erről van szó. 

Bennem ilyenkor, ami felemeli az izgalmi szintet azt inkább félelemnek írnám le. Tudom, hogy eljött az a néhány másodperc, amiben mindennek tökéletesnek kell lennie. És eljött az a néhány másodperc is, amiben, ha bármit elrontok, legyen az egy bármilyen apró mozdulat, vagy egy korábban rossz állapotba kapcsolt lámpakapcsoló, vagy egy kicsit eltekeredett nock, vagy a rosszul megválasztott leshely, egy apró játéka a szélnek, akkor minden eddigi befektetett munkám eredménytelenül záródik le. 

Beleértve a hosszú ideje gondozott leshelyet, a rengeteg felkészülést, ami a lőkészséget és a felszerelést illeti, esetleg megtoldva azzal, hogy többször eseménytelenül vártam órákat. Az már hogy pár órája pedig ebben az esetben „feleslegesen” ültem kint már csak apróság. 

A vadat pedig jó eséllyel többet itt, a már előkészített helyen nem látom. 

Gyorsan összefoglalva, talán, ahhoz hasonlítanám mint, amikor egy versenyen minden az utolsó büntetőn áll vagy bukik. De úgy, hogy itt nincs második hely… Ha sikerül, sikerült. Ha nem, akkor jó eséllyel az előkészületeid nagyja, amiket esetleg még jól is csináltál, sokszor egy apróság miatt feleslegessé válik.

Szóval mi okozza az izgalmat? Számomra az, hogy ebben a pár másodpercben derül ki, hogy a rengeteg előkészületnek lesz-e kézzel fogható eredménye, aminek hála majd mindenre boldogan tekinthetek vissza, vagy csak belesüllyed a sikertelen próbálkozások tanulságos de oly gyakori sorozatába.

Tehát a róka elszaladt. 

Valamit majd másképp kell csinálnom. 

Már kevésbé lelkesen várakoztam tovább, de úgy voltam vele, hogy még a borzokkal való találkozásnak adok egy esélyt. 

1-2 órával később pedig ismét motoszkálást hallottam. Ami egyre intenzívebb mozgássá változott. Ekkor már hőkamerára volt szükségem, azzal néztem a világot a kis ablakon keresztül. Először egy szaladó nyulat láttam meg. Majd kicsit később kiderült, hogy miért futott. 

Egy róka kergette. 

Majd miután az üldözés eredménytelenül zárult a róka a nyomán elindult vissza. Ekkor került újra az ablak elé. Mivel tudtam, hogy ez a róka nem ide jött csak erre jár, elraktam a hőkamerát, gyorsan kihúztam az íjat, a sötétben még a peep-et össze tudtam illeszteni, majd felkapcsoltam a lámpát. 

Szerencsémre még az itató mellett volt, amikor gyors célzást követően elengedtem a vesszőt. Hang alapján nagyon hamar elcsendesedett. Mintha menekülés közben is dülöngélt volna. A biztonság kedvéért azért vártam még egy fél órát. 

A rálövés helyéről hőkamerával azonnal látni lehetett a rókát, körülbelül 8 métert tehetett meg. A vessző nem is találhatta volna el jobb helyen.