Reméltem, hogy az én fácánom is megkerül végre, így a több mint tizedik hajtásom után.
El is indult a hajtás és a sorainkat erősítette még egy kifejezetten jól nevelt magyar vizsla is. Név szerint Buddy.
Miután az elállók felálltak nem is kellett sokat hajtanunk az első fácánok már ki is törtek. 2 repülő fácánra sikerült lövést tennem, de ezek közül egyik sem talált, messze voltak.
Ahogy haladtunk, a túloldalon fácánt vettek észre ami egyszerűen csak megbújt. Az első 1-2 vessző nem talált ugyan, de nemsokára már el is találták, így az első fácánt Bánszki Gábor hozta terítékre.
Ekkor erősen reménykedtem, hogy hátha egyszer az én oldalamon is észrevennénk egy megbúvó fácánt. Ahogy ebben reménykedtem és tovább mentünk 1-1 fácán ismét a mi oldalunkon repült ki, amikor a túloldal ismét megbúvó fácánt fedezett fel. Ezt a fácánt Kovács Zolinak sikerült terítékre hoznia. Majd amikor elértük az elállókat kiderült, hogy már Imre is meglőtte az első fácánkakasát!
Ennek kifejezetten örültem mert Imrét úgy kellett rákönyörögni, hogy jöjjön el. Amikor viszont már a kezében volt a fácán, az arcán pedig mosoly volt, tudtam, hogy na, látod Imre? Nem próbállak én meg téged rossz dolgokra rávenni 😀
Így haladva, egyszer egy fácán ládához értünk amiből a kutya 2 fácánt is elő tudott ugrasztani. Ezekből egy jobbra egy balra repült.
A ládából felrepülő fácánt a vesszőm már súrolta.
Éppen indultunk tovább amikor Ricsi, a hivatásos gyakornoka, észrevett a fűben egy megbúvó fácánt.
Szólt is, hogy “Ott egy fácán”.
Én pedig mivel nem lőttem még soha, illetve közel is voltam, igyekeztem megragadni az alkalmat.
Odasiettem mellé, és mutatta, hol keressem a fácánt a fűben.
Nem viccelek, de éppen csak a farktollának a vége látszott ki a gazból.
Kihúztam az íjam, megcéloztam a gazt, ott ahol a fácánt sejtettem, lőttem…. És mellé.
10 méterről a vessző nem sokkal de a fácán mellett szúródott a földbe.
Erre a fácán elkezdett mozgolódni, én gyorsan felraktam mégegy vesszőt az idegre, és azzal már sikerült is eltalálnom a fácánt ami be volt bújva a fű alá.
Miután láttam, hogy még csapkod azonnal odarohantam.
Nagyon féltem, hogy az első fácánom most elszalad, elrepül vagy így- vagy úgy- de nem fogom tudni a terítékre helyezni.
Elkezdtem futni, majd pár másodperc alatt múlva már a kezemben volt a madár. Közben még a kutyát térddel kicsit arrébb raktam futás közben, amit csak azért éreztem szükségesnek mert a vadban még benne volt a vessző, és tartottam tőle, hogy esetleg a kutya a vadra ráharapván valamilyen sebesülést szerez.
Amikor először sikerült elkapnom a fácán nyakát, még mozgott. Hirtelen előkaptam a késem.
Nos, itt is a tapasztalatlanságom jelent meg.
A profik ilyenkor megfogják a fejét, és a levegőben lendítenek egy kört a fácánon. Így gyakorlatilag kíméletesen véget vethet az ember a fácán szenvedéseinek, eszköz sem kell hozzá, és a hús sem sérül meg.
Én ehelyett először megpróbáltam szíven szúrni a fácánt. Úgy gondolom sikerült, de a végén még a biztonság kedvéért a nyakát is elvágtam.
(A nyak elvágása azért jelent problémát mert később amikor nyúztuk a fácánt, a fejénél fogva akasztottuk fel. Viszont ha az ember elvágja a nyakát, benne van a pakliban, hogy később a nyúzás közben leszakad a feje, így nehezebb lesz vele dolgozni.)
Erre azért tértem ki most ilyen részletesen, mert ezzel olyan sebeket ejtettem a fácánon, amik a történet folytatásában még szerepet fognak kapni.
Szóval kezemben volt életem első elejtett fácánkakasa. Végtelenül boldog voltam, hiszen a legtöbb hajtáson annyira úgy éreztem, hogy szinte esélytelen az, hogy egyszer egy fácánt megérinthessek, meglőhessek, hogy úgy éreztem ezzel is egy nagy eredmény, boldogság került a birtokomba.
Gyakorlatilag napokig nem tudták volna letörölni a mosolyt az arcomról.
Annyit remélek, hogy bár úgy gondolom az első vad elejtésének boldogsága túl fogja szárnyalni a többi fácánom elejtésével szerzett örömömet, mégis egy nagy része a jövőben is meg fog maradni.
Majd haladt tovább a hajtás.
A második fácánom szintén a fűben volt meglapulva.
Erre Réka tett több lövést, én pedig mögüle próbáltam hasznos tanácsokkal ellátni.
Amikor ellőtte a nála lévő vesszőket, én lőhettem utána.
Az első vesszőm a megbúvó fácán nyakát találta el ami így rövid időn belül birtokba vehető volt. Második fácánom egy tyúk volt.
Ezt követően ez az eset kicsit más helyszínen még kétszer majdnem megismétlődött.
A fácán utána sebzésre utaló jel nélkül repült tovább.
A következő alakalommal egy bokor alatt megbúvó fácánra lőtt rá Réka párszor, majd nekem sikerült első lövéssel terítékre hozni.
Ekkor a csapat már megközelítőleg 12 elejtett fácánnál járhatott, amiből talán a legszebb egy fekete kakas volt, amit Bánszki Gábor ejtett el.
Ezen kívül, szép lövés volt, amikor Ambrózy Árpád egy fa tetején ülő fácánt lőtt meg, ami rövid repülés után végül könnyen elhozható volt. Erről videót is készítettem, majd miután érte mentem én adhattam át neki a fácánt.
Majd ekkor, már 3 elejtett fácánnal, megkezdtük egy új terület hajtását.
Árpád még a hajtás elején elmondta, hogy ahol az ember 1 fácánt lát elszaladni, ott nevelt fácán esetén érdemes előre rohanni, mert a többi is ott fogja követni.
Ezt sikerült is megfigyelnem. A probléma azzal volt csupán, hogy az az egy hely egy akác fiatalos közepében volt ahová hirtelen nem tudtam bejutni. Így volt, hogy végignéztem ahogy 3 fácán rohant át egy ösvényen egymás után tőlem nem messze, lőni mégsem tudtam.
Valamivel később viszont nekem is lehetőségem nyílt ismét egy fán ülő fácánra lövést tenni.
A kutya ugrassztotta fel, és egy fekete fácánról volt szó (Kezdetben azt hittem, hogy kakas). Megült egy ág tetején.
Zoli és én voltunk hozzá közel.
Mivel én már 3 fácánnál jártam Zoli pedig még egynél, ő ment közelebb a fácánhoz. Én csak valamivel távolabbról néztem. Kicsit mozgolódva találtam egy apró lyukat a sűrű lombkoronába ahol éppen be tudtam lőni a fácánhoz.
Zoli kihúzta az íját, és közben kihúztam én is.
Zoli első lövése mellé ment, ezért én is elküldtem a vesszőmet a kis nyíláson keresztül, amiben éppen láttam a fán ülő fekete fácánt.
Az első vesszőm talált, a fácán már nem tudott elrepülni, de a fáról mégsem esett le.
Ekkor Zoli ellőtte a második vesszőjét, ami ismét nem talált.
Majd én is ellőttem egy vesszőt a fácán mellett.
Ezt követően viszont egy gyors újratöltés után a következő vesszőmmel szintén a fácán nyakát sikerült ellőni, aminek a hatására a fekete fácán lefordult az ágról.
Majd felvehettem és így terítékre került életem első fekete fácánja.
Erre a fácánra azért is voltam nagyon büszke, mert viszonylag távolabbról, egy szűk nyiladékon keresztül sikerült gyakorlatilag az első vesszőmmel úgy meglőni, hogy utána már a kézre kerülése nem volt kérdéses.
Így a lövéseimet is szépnek ítéltem meg és a fácán is gyönyörű volt. Igazán büszke vagyok erre az elejtett madaramra.
Ezt követően nekem több madarat nem sikerült elejtenem, viszont Réka is terítékre hozta az első reflexel elejtett fácánját.
Imre még visszafelé menet megpróbálta a kedvemet szegni azzal, hogy a nevelt madarak elejtésének nincs sportértéke. Én meg úgy éreztem, hogy egyen meg a fene Imre Bmeg….. Én kb 200 km-t hajottam, túrtam a bozótost, lőttem reggel-este, korongoztam, rugdosták nekem a labdát. Mentem négykézláb, eltörtem egy íjat, dacoltam a szögesdróttal a málnabokros közepén. És végre megvan az első fácánom. Ezt már nem veszi el tőlem senki.
Szóval próbálta kicsit letörni a lelkesedésem (csak mert hagyta magát rábeszélni, és még sikere is akadt) de nekem ez a madár mégis egy régóta hőn áhított vad, aminek az elejtése úgy érzem a vadász pályafutásomnak egy “emlékkövet” érdemlő eseménye.
Az pedig, hogy a hátamon a fekete (későb kiderült, a kakast látva, hogy tyúkkal) sétálhattam, és nézhettem a hegyeket a távolban amiknek az oldalát már fehérre festette a hó.
Úgy éreztem, hogy ez az a pillanat amiért elkezdtem a vadászíjászatot.
A terítékre végül a nap végén 18db fácánt sikerült fektetnie a Magyar Vadászíjász Egyesület 7 vadászának.
Ami pedig az alkalmat még inkább emlékezetessé varázsolta, hogy a vadászat végén Ambrózy Árpád avatott fácánvadásszá. Ez a nap így annyira csodálatos volt, hogy kívánni sem tudtam többet.
Végül érdekesség:
A terítékről a fácánokat én osztottam ki. Így a saját fekete tyúkomon kívül őszintén nem tudtam, hogy melyik az én kakasom, ami mégiscsak az első elejtett fácánom.
Mindenkinek kiosztottam a vadászrészt, és ami megmaradt az tartozott hozzám.
Majd amikor délután Imrével pucoltuk a fácánokat, az első fácán amit felakasztottam a kötélre az első fácánkakasom volt.
Megismertem a mellehúson ejtett szúrt sebről.
Mégiscsak okkal történt talán az is.
Nem tudom, hogy mennyi véletlennek kell történnie ahhoz, hogy az ember hinni kezdjen istenben. Visszont ha van fent valaki, vagy vannak valakik, akik igazgatják az utunkat, ezen a napon valamelyik végig mosolygott rám.
Hálás köszönet mindenkinek aki ezt a napot lehetővé tette a számomra:
– Láncz Domonkosnak a vendéglátásért
– Ambrózy Árpádnak a meghívásért
– Ricsinek aki a 4 meglőtt fácánomból 2 őt észrevett. (Ami mellett én elmentem volna)
– Buddy-nak, a szuper munkájáért
– Bárkinek aki rám mosolygott aznap 🙂
Tanulságok
– A nevelt fácánból, ha egy elszalad egy ösvényen, oda kell sietni mert jó eséllyel követi majd a többi.
– A fácánokat a fű alatt nagyon nehéz észrevenni. Egy-egy tollat előbukkani látni valahol már eredmény, és ezeket az apró toll foltokat kell keresni.
– Elejtést követően a fácánt a fejénél megfogva egyszer meg kell pörgetni a levegőben. Ez kíméletes és gyors módja a megváltásnak, és a hús sem sérül.