Szóval elérkezett a pillanat.
Az első vadászatom vaddisznó vadászat volt 2020 Májusában.
Azóta megközelítőleg két és fél év telt el, és nem sikerült vaddisznót lőnöm.
Ez a 48. történetem, de van, hogy egy történetben több nap is szerepel, és voltak olyan vadászataim is amit végül nem írtam meg itt.
Az elmúlt két és fél évben megközeltőleg 50 alkalommal ültem ki vaddisznóra vadászni. (Ez átlag 5 órás lesen töltött idővel is 250 óra, és sokszor ennél többet töltöttem kint) A felkészülés, a felszerelés összeállítása, behangolása, és gyakorlás ennél jelentősen több időt vett igénybe, ez “csak” a vadászat.
Ebből kb 12 alkalommal láttam is vaddisznót és 5 alkalommal tudtam lövést tenni. (Párszor előfordult, hogy lőhettem volna de én bénáztam el valamit)
Ebből az 5 vesszőből, 3 nem találta el, a disznókat különböző okok miatt, 2 pedig igen.
Ennek a statisztikának ismeretében szeretném bemutatni a vadászatomat.
A számok nem a vadászíjászatot minősítik, hanem engem. Ettől függetlenül, valahogy el kellett jutni idáig. Van akinek hamarabb megy, van akinek később 🙂
Egy borús 2022.11.24-ei napra ébredtünk Imrével, egy szálláson egy idős néninél, Nagyvázsonyban. A vadászatot Imre barátom szervezte, a szállást pedig én.
Az esti vadászat előtt egy reggeli vadászatot is tartottunk, ahol egy festői helyre ültetett ki Attila a hivatásos vadász.
Egy szikla tetején helyezkedtem el, és ott néztem meg a napfelkeltét.
Nagyvad nem érkezett az alattam működtetett szóróra, de néhány szajkó próbára tette a képességeimet.
Nos, addig jutottam, hogy az íjamat takarásban ki tudtam húzni ugyan, de amikor kihajoltam a szikla szélére mindig észrevettek.
Erről a festői helyről, ami talán a legszebb ahol idáig vadásztam egy rövid videót mutatnék az olvasónak 🙂 .
Ezen a lesen eltöltve a reggelt, egyáltalán nem keserített el az, hogy nagyvaddal az első alkalommal nem találkoztam.
Visszatértünk hát a szállásra és még eltöltöttem egy napot Home Office munkával. (Nem a legjobb vadászat közben dolgozni, de inkább így, mint így se, nem igaz? 🙂 )
Ami viszont már egy kicsit negatív hatást gyakorolt a hangulatomra, az az volt, hogy indulás előtt már két órája esett az eső és nem úgy nézett ki mint, ami el akar állni.
Ettől függetlenül, Imre is és én is úgy gondoltuk, hogy mindenképpen üljünk ki vadászni este. Felvesszük az esőkabátot, aztán elázunk amennyire elázunk 🙂
Fel is öltöztünk esőruhába és elindultunk a találkozó helyszínére.
Imre egy ágak között lévő deszka pallóra ült ki, én pedig egy fák közé épített platformra ültem egy szórótól 15 távolabbi végétől 25 méterre.
Ez a leshely is az egyik legjobb volt amin eddig ültem.
Könnyű volt a feljutás, nagyon jó volt a takarás előttem, és a hátterem sem volt üres. A sötétben gyakorlatilag teljesen láthatatlan tudtam maradni.
Nagyon látszott, hogy a hivatásos is vadászik íjjal, és a leshelyek ennek a vadászati formának az elvárásait tökéletesen teljesítik. Nekem is és Imrének is jó helye volt.
Majd jött az este.
Nem kellett sötétedés után sokat várjak, amikor a bal oldali sűrűből malac konda érkezett a szóróra.
Néhány héttel korábban úgy riasztottam el egy kant a szóróról, hogy miután kijött, evett és keresztben állt, kihúztam az íjat és rákapcsoltam a lámpát.
Azt a tanulságot szűrtem le, hogy érdemes lenne többet várni, hogy megnyugodjon a vad a szórón.
Azért, hogy a lövésben ne akadályozzon, a nyaksálat elkezdtem lassan az állkapcsommal letolni az arcom elől. Úgy gondoltam, hogy mire végzek, hátha már elég nyugodtak lesznek a malacok a szórón.
Ekkor még nem hőkameráztam, mert a kukorica előtt még éppen láttam a malacok lábának a mozgását.
Mit ad isten, lemozogtam magamról a nyaksálat és elmentek a malacok…
Na ekkor éreztem, hogy megint a szokásos menet történik. Imrének nem jön ki semmi. Nekem lett volna lehetőségem de rá se lőttem. Tipikusan elrontom amit lehet, aki meg talán meg is tudná ragadni az alkalmat nem jut lövéshez.
Általában egy kiülésnél, egy lehetősége van az embernek. Ezért az önmarcangolás közben elengedtem ezt az estét.
Még éppen hallottam, hogy valami csak mozog a sűrűben, és reméltem, hogy hátha visszajönnek a malacok.
A reménykedés közben meg is jelent egy süldő a szórón.
Nos a süldőnél már úgy voltam vele, hogy nem várom meg amíg jól lakik, itt próbálkozni kell!
Kihúztam az íjat, felkapcsoltam a lámpát, pont jó helyen állt az irányzék a disznón (Amit a sötétben már a fluoreszkáló peep miatt össze tudtam illeszteni) és útjára engedtem a vesszőt.
Hallottam a becsapódást, és gyorsan felkaptam a hőkamerát, hogy lássam merre ment tovább a meglőtt disznó.
A videón az látszik, hogy menekülés közben két oldalról elég sok vért veszít, és a lövést követően 8-10 méterre el is csendesül.
Nos ekkor már csak attól féltem, hogy valamikor felpattan és elszaladt.
Közben úgy éreztem, hogy ezaz! Sikerült! 3 év után (majdnem 3) végre megvan az első vaddisznóm! Hihetetlen érzés!
Végre nem kell többet szégyenkezzek, és amiről már azt hittem, hogy sosem fog sikerülni, mert mindig elrontok valamit, most mégis összejött.
A kamerán a remegés, nem a felvétel rossz minősége miatt van.
Reszketett a kezem és a lábam is. Szinte el sem tudtam hinni, hogy most sikerült, megtörik a negatív széria.
Már csak a puszta emlék felidézése miatt is könny szökik a szemembe, és érzem, hogy a gyomrom valahogy nem úgy viselkedik ahogy viselkedni szokott.
Nem annak örülök, hogy végre, elvehettem egy vad életét.
Annak örülök, hogy az a 3 év gyakorlás, rengeteg verseny, lövés reggel, lövés éjszaka, állva, ülve. Elköltve végtelen pénzt, a világ végére járni az íjászboltokba, korán kelni, fázni, ázni, nem aludni. Megérte!
Az az érzés, hogy mostantól, ha kimegyek vadászni és nem sikerül meglőni a disznót ami kijön. Nem azt fogja jelenteni, hogy én vagyok az a szerencsétlen akinek mindegy, hogy jön a disznó úgysem ejti el. Illetve az, hogy ha elmondom, hogy íjjal vadászom nem lesz bennem az a szégyenérzet, hogy és már évek óta nem tudok elejteni egy disznót sem.
Most megtörik az a szégyen (amit én éreztem magamon), az a rossz érzés ami a folyamatos eredménytelenség miatt állandóan úgy éreztem, hogy nyomja a vállamat.
És megtörténik az amit az első vadászat óta próbálok véghez vinni. Elejtettem egy vaddisznót!!
Majd amikor mát percek óta nem mozdult a meglőtt süldő ideje volt telefonálni 🙂
(Szív lövést kapott a süldő, a vessző átment rajta és G5 hárompengés hegyet használtam.)
Felhívtam a barátnőmet, hogy igen, sikerült :)) majd felhívtam a hivatásost is, hogy jöhet, mert lőttem egy disznót és nem is ment messzire.
Ahogy a fán várakoztam, még minden második percben ellenőriztem, hogy biztosan ott van-e a disznó a szórón és nem-e kelt lábra.
Egy 20-25 perccel később láttam a hivatásos kocsijának a lámpáját egy-egy helyen átvilágtani a fák között.
Hallottam a zörgést majd kíváncsiságból elővettem a hőkamerát, hogy milyen távolságból fogom vajon kiszúrni Attilát.
Ekkor a hőkamerán egy ember alak helyett, valami teljesen más került elém.
Megjelent még egy vaddisznó, egy valamivel nagyobb kan is.
Ahogy közeledett arra gondoltam, hogy biztosan nem jön majd ki a szóróra, hát ott fekszik 1-2 méterre a másik disznó és tele van a szóró vérrel.
Majd azt látom, hogy egyszerűen csak elsétál a már elejtett társa mellett.
Kiállt keresztben a szóróra és elkezdett eszegetni.
Ekkor úgy gondoltam, hogy egy napra elég egy disznó. Főleg, ha az az egy, az ember első disznója is. Egyszerűen csak hálás voltam, hogy sikerült, nem akartam “halmozni” a vadat.
Majd ahogy kint volt és nézegettem elképzeltem, hogy, hogy fogom én ezt elmesélni? Jött még egy disznó, meg is állt szépen, én meg meg se próbáltam elejteni? Másnak meg nem jön egy se? Nekem meg jön de direkt elengedem?
Úgy voltam vele, ha már ennyi ideje itt falatozik, kihúzom az íjam, rákapcsolom a lámpát, arra majd úgyis elugrik és akkor elmondhatom, hogy megpróbáltam.
Kihúztam az íjat, összeillesztettem az irányzékot majd lámpa fel!
Ez a disznó úgy állta a lámpát, hogy csak na. Láttam, hogy olyan nagy, hogy az összes célzótüske egyszerre elfér az oldalán.
Felemelte a fejét, majd újra letette és ekkor mint amikor az embernek lepereg az élete. Hirtelen lepergett előttem az a két és fél év. A rengeteg hiba amit elkövettem, a lehetőségek amikkel így vagy úgy de nem tudtam élni, a rossz szájízű válaszok amikor hazamentem egy kiülés vagy 3-4 nap vadászt után, majd kérdezték, hogy na? Lőttél valamit?
Én pedig csak annyit tudtam elmesélni, hogy nagyon közel voltam, de közbejött valami, szóval nem, nem lőttem semmit.
Szóval miután tényleg mint filmkockák lefutott előttem ez a két és fél év, eldöntöttem, hogy ha megint 2.5 évig nem lövök disznót, és ezt a tökéletes lehetőséget csak úgy hagytam elmenni, biztos mardosni fog a lelkiismeret-furdalás. Annak a gondolata, hogy ott volt, de nem éltem vele.
A videó a disznóról + a filmkockák amik lepörögtek 🙂
Szóval még mielőtt túl késő lenne, kicsit még igazítottam a célzáson majd útjára engedtem a második vesszőt.
Hallottam a becsapódás hangját, és gyorsan mint az előző esetben felkaptam a hőkamerát.
Ennél a lövésnél viszont nem láttam vért a hőkamerán.
A menekülés hangjából ítélve úgy tűnt, hogy néhány métert ment majd teljesen elcsendesült. Viszont ebben nem lehettem biztos.
Hívtam a hivatásost, hogy meglőttem még egy disznót, úgyhogy várjon még egy kicsit.
Mondtam azt is, hogy most a kamerán nem láttam sok vért, és a disznót sem látom (azon az oldalon nagyon sűrű volt a növényzet).
Attila (a hivatásos) meg is érkezett 30-40 perc múlva tacskókopó kutyájával.
Azt beszéltük meg, amennyiben nem találja meg a vadat 100 méteren belül, csak reggel indulunk majd el a nyomon.
Én elmentem megkeresni a közelebb fekvő disznót, (nem kellett messzire mennem) ő pedig elindult a távolabbi után.
Majd percekig teljes csönd.
Ekkor már kifejezetten izgultam. Arra gondoltam, hogy vagy nagyon jó nyomon lehet és azt követi, és úgy van vele, hogy még pár lépés és meglesz a disznó, vagy jó messzire kellett mennie.
Közben próbáltam végiggondolni, hogy mégis hol találhattam el a disznót, hogyha nincs itt a közelben. Kicsit attól is tartottam, hogy a hivatásost esetleg megtámadja majd a sebzett disznó, ami a lámpafényben kifejezetten hatalmasnak tűnt.
Végül 8-10 perc múlva megláttam a hivatásost a hőkamerán.
Nem láttam egyértelműen, hogy keres valamit vagy nagyon lassan jön visszafelé, de végül úgy láttam, hogy lassan közeledik.
A disznó mindössze 40 métert ment el a sűrűben, dupla tüdőlövést kapott.
A várakozás azért tartott olyan sokáig mert az alatt a néhány perc alatt a hivatásos ki is zsigerelte a disznót, hogy ki bírja húzni a szóróig.
Így megpillanthattam magam előtt azt a 3-4 éves kant, amit sikerült elejtenem.
Ketten kihúztuk a két disznót a kocsiig, majd az első disznóm zsigerelését én végeztem el.
Lassan és bizonytalanul 🙂
De idővel majd fejlődök ebben is.
A vadászat estéjét követő napon pedig méltó terítéket készített Attila amivel és a kürtszóval az első két disznóm elejtése a vadhoz méltó befejezéssel zárult.
Ezúttal is hálásan köszönöm a segítséget:
– Szollár Andrásnak (Akitől a vaddisznó vadászat technikáját, trükkjeit és fontos eszközeink listáját sajátíthattam el az idők során, és töretlenül próbált segíteni és lehetőséget biztosítani a legnagyobb hibázásaimat követően is)
– Bernát Attila hivatásos vadásznak (A segítségért aznap, a tökéletes lesekért és a lehetőségért)
– Katona Imrének (A szervezésért és kitartásáért, illetve, hogy mindig átengedte az esélyesebb helyeket)
– Dörner Virágnak (Aki az elejétől fogva támogatta a vadászkarrierem, és idejét nem sajnálva segített a felkészülésben)
– Nagy Rékának (Aki lehetőséget biztosított a fejlődésemre)
– Balog Tibornak és Soltész Attilának (és a tüzesíjász csapatának, a tanácsokért és a felszerelésért)
– Az Euroservice-Plus kft. dolgozóinak (Akik az apró technikai problémáknál segítettek fúrni faragni, így a felszerelésemmel minden rendben volt)
– Tóth Bencének, Haag Benedeknek és Dörner Péternek akik segítettek a darabolásban
– Mindenkinek aki szurkolt nekem az elmúlt két és fél évben! Szerintem mindenkire szükség volt! 🙂
Üdv a vadásznak és tisztelet a vadnak!