Tekintve, hogy még nem rendelkezek évtizedekkel a hátam mögött ezzel a témával kapcsolatban így az aktuális eddig összegyűjtött tapasztalataimat tudom bemutatni nektek. Általában igaz, hogy a hegyeket tekintve a legtöbb embernek megvan a “jól bevált”.
Én a saját jól bevált hegyeimet mutatom be, illetve írok azokról amik nem nyerték el a tetszésem és leírom, hogy miért nem. A legtöbb hegynek megvan a maga erőssége és gyengesége is ezeket is igyekszem majd megemlíteni.
Benne van a pakliban, hogy mások esetleg más véleményen vannak és nekik is igazuk lehet 🙂
Hegyek amiket jónak találtam
Grim reaper - razortip 125g

Minőségi nyílós hegy. Egyáltalán nem olcsó, de három heggyel három vadat lőttem és mind a három esetben kimagaslóan teljesített.
Jó érzés használni és nyugalmat ad, hogy oda repül, ahová a terephegy (ráadásul próba hegy is van a csomagolásban) és borotva éles, továbbá stabbil konstrukció.
Nagyon javaslom a használatát, nagy kanon kívül úgy gondolom bármilyen vadra nyugodtan lehet lőni.
Hátránya, hogy nem cserélhető a penge és a hegy maga drága. A háromból az egyik esetben a földbe fúródás után a rugó már nem húzta vissza a helyére a pengét takarítás után sem. Tehát 3 lövés után csak 2 hegyet tudok újra használni élezés után, egy pedig kuka. (Természetesen a 3 sikeres elejtés után egy percig sem merült fel bennem, hogy a hegyre költött pénz pazarlás lett volna )
g5 montec - másolat

Ezt a hegyet az egyik kísérő vadászom javasolta, mivel fix pengés (kemény vad elejtésére is alkalmas), egy anyagból készült ezért sokkal kisebb az esélye, hogy eltörik esetleg a vadban és nagyon robosztus. Hátránya, hogy repülés közben fütyül, ezért jobban meghallhatja a vad.
Korábban a másolatra igaz volt, hogy egyes hegyek máshová repültek, viszont most sikerült úgy behangolnom az íjam, illetve úgy összeállítani a vesszőm, hogy ez a probléma megszűnt. Ettől függetlenül minden hegyet külön tesztelek és vesszővel párosítva használom teszt után.
Eddig nekem és másoknak is jól teljesített, az ára (a másolatnak) pedig eléggé jó opcióvá teszi.
Glück Balázs - Attila

Nagyon jól repül. Jó az éle, jó az anyaga.
Strapabíró, és még nem teljesen tökéletes hangolás esetén is nagy eséllyel oda repül mint a terephegy.
Azért nem ezt használom főleg, mert 2 pengés és eddig a csapán kevesebb vért hagyott, de ezt a találat helye is befolyásolja, tehát nem egyértelműen a hegy hibája.
A minőségének megvan az ára is és jelenleg talán a készítő szünetelteti a gyártást.
NAP - Schokwave

Ez egy becsapódáskor nyíló hegy. Ennek minden előnyével és hátrányával.
Jelenleg nagyvad vadászatra nem használom, de apróvadon kifejezetten jól teljesített. Nagyot vág, borotva éles és ugyanoda repül mint a terephegy.
Én egy hegyet több vadra is használtam és egyelőre úgy tűnik rendben van.
Fontos, hogy a pirossal is kiemelt gumit ne csak “rátegyük” hanem erősen nyomkodjuk is bele abba a kis hézagba ami a pengék mögött van, hogy repülés közben biztos ne nyíljon ki.
Főleg tartalékként hordom magamnál.
Hegyek amik nem váltak be
maximal - cutback

3 pengés olcsó hegyek, be sem tudtam lőni hozzá az íjam, már attól, hogy párszor polifoamba lőttem a pengék deformálódtak máshová szórtak.
Mire egy darabhoz beállítottam az íjam, az újak már mind máshová mentek. És nagyon hamar tönkrement egy, egy darab belőle. Felesleges megvenni.
carbon express - troika

Ennél a típusnál lehetőség van a pengék cseréjére. Illetve a pengék is sokkal tartósabbak mint a maximal esetén. Sok lövés esetén hajlamosak deformálódni ezek is, és a csere pengék sem kifejezetten olcsók.
Aztán amikor 3 darab marad, egy elkezd másfelé szórni, akkor elég komoly fejtörést tud okozni, hogy most merre tovább, főleg ha bolt sincs a közelben.
Ezen okok miatt ezeket a hegyeket sem használom.
Rage hypodermic - másolat

Ennek az eredetijét nem próbáltam. A másolatot ahhoz, hogy repülés közben ne nyíljon ki még ragasztóval érdemes körberagasztani. (Na ez az amit nem szívesen csinálnék minden lövés után :D)
Imre egyszer egy nagyobb disznóba lőtte és konkrétan szétrobbant a vessző, mert a nagy nyílású hegyet nem tudta eléggé tolni befelé.
Másrészről viszont, ismerek eredményes vadászt aki ezzel vadászik és lő vele dámot, őzet, disznót is. A nagy nyílás miatt a csapán bő a vérzés. Imre eredményesen használta kacsára, borzra és fácánra is. Apró vadon nagyon jól teljesített.
Lehet van akinek ez jó lehet, apró vadra én is kipróbálnám (főleg ha nem kéne minden lövés után még ragasztózni is) de nekem nem nyerte el a tetszésem. Ha nem ragasztod le és kinyílik lövés közben akkor persze tutira nem oda megy majd ahová célzol.
Megoszlanak róla a vélemények 🙂
Természetesen a felsoroltak iránymutatásul szolgálnak. A G5 másolatot nekem tőlem sokkal tapasztaltabbak is javasolták már, az eredetije viszont kétség kívül szuper lehet. A te választásod majd úgyis a saját preferenciáid határozzák majd meg.
A legfontosabb, hogy mindig próbálj ki minden hegyet (Azzal a vesszővel amibe be lesz tekerve) a vadászat előtt és lőj jó helyre 😉