Idén nagyon szerettem volna ismét őzbakra vadászni.
A területen viszont, ahol erre lehetőségem van, abban állapodtunk meg, hogy aki sikerrel járt, az augusztusig ne lőjön újra bakot, hogy legyen lehetősége a többi vadásztársának is. Én nem igazán bírtam ki augusztusig. Ezért, illetve azért, mert Imre barátommal már régen vadásztunk együtt, az üzekedés feltételezett kezdetére bejelentkeztünk egy Balaton környéki vadászterületre, hogy hívással tegyük próbára a szerencsénket.
Ugyan az első vadászatunk péntek délután kezdődött, nekem ahhoz, hogy odaérjek, az egész napot ki kellett vennem szabadságnak.
Így nyílt lehetőségem arra, hogy F. Árpáddal a közös területen reggel szarkára vadászhassak.
Aznap hajnalban nem keltem fel hiába. Készítettem is róla egy másik bejegyzést 🙂
A vadászat után még ellenőriztük a szórókat és újra kihelyeztem néhány kamerát a régi helyekre, remélve, hogy majd augusztustól hasznát tudom venni az addig összegyűlt információknak.
Ezt követően felvettem Imrét és nyakunkba vettük az utat, hogy ismét egy vadkempinges, kalandokban (és reméltük, hogy sikerekben is) gazdag hétvégét élhessünk át.
Nagy öröm volt ismét találkozni Attilával, a terület hivatásos vadászával, és a területtel is.
Már amikor az első vadászatra indultunk, az autóból láttuk, amint egy bak kerget egy másikat. Ennek hatására persze nem maradt kételyünk afelől, hogy vannak-e bakok a területen.
Aznap délután 2 helyen ugrott be sípra suta bakkal, de sajnos mindkét esetben a suta jött elöl, vett minket észre és fordította vissza a bakot is azelőtt mielőtt lőni tudtunk volna.
Ahogy egyre közeledett a naplemente taktikát váltottunk.
Én egy olyan magaslesre ültem, ami közel esett a sátrainkhoz, Imre pedig Attilával egy távolabbi les felé ment tovább kocsival. Naplemente előtt, még próbáltam őzet hívni, de nem volt eredménye. Majd a sötétben vártam a disznók felbukkanását.
Egyszer csak meghallok valamit közvetlenül a lesem közelében.
Lopakodva közeledik felém Imre. A hold gyenge fényében még ki tudom venni, hogy a sapkájába egy töret van tűzve.
Felmászott mellém a lesre, és kérdezgetésemre elárulta, hogy nem is olyan régen lőtt egy malacot, de a részleteket csak holnap fogja elmesélni.
Még egy darabig hallgattuk a csendet, amikor az égről, leesett egy csillag.
Az esemény tanúja pedig két vadászíjász volt, akik először ültek együtt lesen és egy sikeres napot tudhattak a magukénak.
Remélem, lesz még hasonló élményben részem, barátom!
A vadászat végeztével gyorsan irány a sátor.
A hajnali vadászat miatt egy percig sem jelentett problémát az elalvás, és egy zavartalan 3,5 órás pihenés után el is indultunk a reggeli vadászatra.
Reggel, az előző nappal ellentétben, szinte egyáltalán nem mozdultak a hívásra az őzek. Így komolyabb esemény nélkül telt a délelőtt.
Vadászat után volt időnk egy kis pihenésre és közben megbeszéltük a tegnapi eseményeket is.
Miután különváltak útjaink, Imréék ahhoz a szóróhoz indultak, ahol többször jártunk már szerencsével.
Úton a szóró felé még próbálkoztak hívással, de nem volt rá reakció. Majd felmásztak az előkészített lesre. A lesen nem vártak 20 percnél többet, amikor megérkezett egy koca a malacaival.
Először még kicsiknek ítélték meg a malacokat, de pár perc várakozás után mégis úgy döntöttek, hogy csak jó lenne lőni egyet.
Imre még lámpa kapcsolás nélkül tudott lövést tenni az egyik malacra.
Bár elmondása szerint valamivel előrébb csapódott be a vessző, mint ahová szánta, a nagyot nyitó Grimm Reaper 125-ös hegy ügyesen intézte a dolgot és a malacot egy 15 méteres bő véres csapa végén hamar birtokba tudták venni.
Ezt követően indultak el hozzám este, innen pedig már ismert a történet folytatása.
Egy rövid szundi után rám került a sor, hogy beváltsam régi ígértemet Imrének, miszerint elmegyek vele sziklát mászni.
A sziklamászás után Imrének vissza kellett térnie Budapestre az egyik legjobb barátjának tejfakasztójára, így a következő két vadászatra egyedül maradtam.
A délutáni vadászaton a végéig egyetlen őzet sem sikerült behívni.
Az utolsó megállónknál viszont megtört a jég:
A harmadik vagy negyedik hívásra meghallottuk, ahogy valami közeledik felénk. Hamar láttuk, hogy egy bakról van szó.
Amikor épp egy bokor takarásában volt, sikerült is észrevétlenül kihúznom az íjat.
A szívemet viszonylag hamar éreztem a torkomban, de még egy nagyot gyorsult, amikor jobban meg tudtam nézni milyen bakról van szó.
Egy szép nagy öreg bak, az agancs szárai még hosszúak, de már egy eltört faágra hasonlítanak. Egyértelmű volt, hogy lőhető. Lassan egy bokorból egy fenyőfa elszáradt ágai mögé lépett be és közben már csak 8 méterre volt tőlünk.
Tudtam célozni a bakra, de láttam, hogy közte és köztem a fenyőnek rengeteg elszáradt ága van még.
Egyébként sem mertem volna így belőni az ágak közé, de tovább növelte a bizonytalanságomat a tudat, hogy egy G5 Megameat hegy van a vesszőn, ami ha menet közben nyílna ki, csupán a jóisten tudja hol és mit találnék el.
Itt jegyezném meg, hogy ez a nagyot nyitó minőségi pengés hegy cserkelés közben mindenbe beleakad és egy apró fűszál is ki tudja nyitni.
Egy-egy cserkelésen 3-4x kellett megállnom, hogy vissza pattintsam a pengéket a helyére.
Másnap hajnalban még adtunk egy esélyt magunknak.
Két fiatal bakot 500 méterről sikerült is rávenni, hogy elinduljanak felénk, de sajnos 100 méternél nem jöttek közelebb.
A vadászat végén még méltó terítéket készítettünk Imre vadmalacának és elindultam haza.
Nem voltam elkeseredve, mert hát az őzhívás ideális idejét nem egyszerű eltalálni előre. Azt is be kellet, hogy lássam, hogy kalandban sem volt hiány. Még pár lépést kellett volna tegyen az az öreg bak.
Illetve nyugtatott a tudat, hogy jövőhéten ismét a közös területen lesz lehetőségem vadászni.
Újra a közös területen
Következő szombat hajnalban már cserkeltem is!
Bár a sípra akkor sem mozdították a fülük botját sem, 85 méterre sikerült egy gyönyörű bakra cserkelni.
Csupán azt a hibát követtem el, hogy nem vettem észre, hogy tőlem már nem is olyan messze pár suta figyel a kukoricásból.
Ők megugrottak és vitték magukkal a kiszemelt bakot is.
Délelőtt még hódok által okozott kárt mertünk fel egy félszigeten, ami remélem egyszer szintén része lesz egy bejegyzésnek.
Ezután megnéztem a kamerákat. Két szóró közelében is lehetett látni bakot mozogni. Azt, hogy pontosan milyenek, még később terveztem megnézni.
Annyit tudtam, hogy az egyik helyen inkább a délelőtt volt jellemző a bak megjelenése, ezért inkább a másikra ültem délután.
Már négykor elhelyezkedtem, remélve, hogy 5 körül lesz akció.
A kamerát a kukoricára és sóra irányítottam és minden idegszálammal próbáltam elég korán észrevenni az esetlegesen közeledő őzet, hogy időben el tudjam indítani a felvételt.
Két óra feszült figyelés után már nem bírtam fent tartani az erős koncentrációt, és maradt a “ha jön valami, majd úgy is észreveszem” hozzáállás.
Ez végül is bejött, de sajnos nem a szóró felől közeledett, és 15 méterre volt amikor felbukkant, így a kamerához már nem mertem nyúlni.
Nem is lett volna elég elindítani, mert 5 méterre jött a lesem elé, ami nem volt már a kamera látószögében. A szívem természetesen ekkor már a torkomban dobogott, és nem is gondoltam a kamerára, amikor megláttam, hogy az egyik száron villás a bak.
Jobbról közeledett, és nem a szóró felé indult, hanem elkerülte azt, én pedig folyamatosan kerestem a lövési lehetőséget, ahogy a fák között jött egyre és egyre közelebb.
Végül teljesen velem szemben, keresztbe fordulva, elfelé tekintve megállt.
Kihúztam az íjam, ujjal nagyon óvatosan kiemelve a kifutóról a vesszőt, mivel nagyon közel voltam és minimalizálni akartam a hangot, amit kiadok. Amint viszont teljesen kihúztam az íjat, a vadászhegy egyik pengéje elérte a kesztyűs ujjamat és kinyílt. Hát mondom, ilyen nincs… Ez minden szartól kinyílik… Próbáltam nem kapkodni, és szerencsére még időben, miközben ki volt húzva az íj, vissza tudtam pattintani a kinyílt pengét.
Céloztam a bakra, tudva, hogy ilyen közelről már a 30-as tüskét kell alkalmaznom. Amikor minden összeállt, elengedtem a vesszőt.
A becsapódást követően viszont úgy éreztem, hogy a hegy meghálálta a vele való vesződést.
Olyan bő vércsapát hagyott a bak, és olyan hamar elcsendesedett, hogy gyakorlatilag azonnal minden kételytől megszabadított, ami azzal volt kapcsolatos, hogy vajon ha elindulok a csapán a végén ott lesz-e a vad.
Néhány lépést kellett megtennem csupán miután lemásztam a lesről, és ott fogadott ez a gyönyörű, hosszú szárú, már visszarakott öreg bak, melynek már a fogai is ínyig voltak kopva.
Ez a délutáni vadászatom egy olyan vadászat volt, aminek úgy érzem minden perce tökéletesre sikerült.
További boldogsággal töltött el, hogy Árpád, akivel korábban együtt raktuk fel a lest erre a fára, ahonnan most a második bakomat is lőttem, szintén a közelben vadászott.
Így meg tudtam osztani vele az örömöm és sok éves tapasztalatával segített a bak korának a becslésében és a feldolgozásával kapcsolatos lépésekben is.
Ezúton is köszönöm neki, mert a szóróra legtöbbször ő vitt ki kukoricát, így nélküle nem járhattam volna sikerrel.
Tanulságok
– Egyik fő tanulsága az esetnek szerintem ezzel a fajta nyíló heggyel kapcsolatos. Én úgy gondolom cserkelés során nem ideális ezt a típust (G5 Megameat) használni. Egy jól célzott lövést követően viszont elképesztően hatékony. Lesvadászathoz úgy gondolom ideális! (Ha nem számítunk kemény vad megjelenésére)
– Jó videót úgy a legkönnyebb készíteni, ha megy veled valaki, aki tud a kamerával foglalkozni.