Tavaszi hajnal
Nem tervezem túl messziről indítani a történetet, viszont a végkifejlethez hozzá tartozik, hogy Ápr. 16-án reggel már 3:30 kor kiugrottam az ágyból, hogy 4-re a területen lehessek. Mivel előző nap este értem haza Münchenből 3 és fél óra alvásnál nem sokkal jutott több az estére.
Az elmúlt időszakban kevesebbet voltam kint a területen mert eléggé sűrűre sikerült az elmúlt hónap. Korábban viszont láttam a kamerán, hogy a vízhez közeli szórón délelőttönként megjelenik egy kisebb selejt bak és azt reméltem, hogy összehoz vele a sors.
Miután megérkeztem még a sötétben felmásztam egy újonnan “testreszabott” fára, ahonnan a szóróra is és a váltóra is lehetett lövést tenni, majd vártam a napfelkeltét.
A napfelkeltében ugye sosem lehet csalódni, ahogy az első arany színű sugarak megjelentek felfedte magát előttem a tavasz. Ott, ahol korábban egy-egy vessző, fiatal fácska volt már buja zöld kis felhőcske állt. Ahol régen beláttam a bokor mélyére és átláttam egészen a nádasig, most egy egybefüggő zöld fal jelent meg, és lehetett várni, hogy az őzek a falból kibontakozva jelenjenek meg előttem. Viszont, ahogy az őzek is jobban el tudnak most rejtőzni az én helyzeti előnyöm is megnövekedett. Végre nem csak egy-egy vékonyabb vagy vastagabb ág takart, hanem bele tudtam bújni szépen a lombkoronába és innen mint, rejtett szemlélő figyelhettem a vadvilág mindennapjait.
Őz sajnos egy sem érkezett. De nem csak a szóróra nem, hanem a váltón sem láttam elmenni egyet sem. Ami azért érdekes, mert régebben azért a váltón legalább 5-10 őz el-el ment.
Reggel bár szemerkélt az eső, és hűvös szél fújt, kicsit fáztam, de a testemet melegítettem egy légző gyakorlattal (Wim Hof) a lelkemet pedig melegítette, hogy kb 10-20 percenként tőkés récék érkeztek a szóróra.
Nagy csobbanással érkeztek a vízre, majd lassan közeledtek a kukorica felé. Mellettük pedig egy mókus is lemászott a fáról a szomjúságát csillapítani.
3-4x ki is húztam az íjam a kacsákra, lőni persze nem lőttem, na de majd augusztusban…
Az ominózus délután
Délután mentem a következő vadászatra. Idő közben az autómat fékcső törés miatt szervízbe kellett vigyem. Át kellett pakoljak, átültem egy másik autóba, oda vissza rohangáltam de időben vissza értem a területre.
Csak pihenőből és evésből nem jutott egy perc sem.
Már, amikor a leshez közeledtem sejtetettem, hogy óvatos kell legyek. Fel is raktam egy vesszőt az íjra, és nagyon lassan közeledtem.
Bár hiábavaló volt az óvatosságom, mert egy bak éppen a lesül szolgáló fa alatt várakozott. Bármennyire is lassú és hangtalan voltam, már csak azt láttam, ahogy lépésben távolodik. Lövésre egyáltalán nem nyílt alkalmam.
Az elhelyezkedésemet követően egy kissé kételyek fogtak el.
Ezen a lesen akármikor voltam csak egy bakot láttam de még barkában (Ezt terveztem megnézni barka nélkül) és egy sutát. Még kamerán sem igazán láttam mást korábban.
Most viszont egy bak innen már elsétált. Lehet, hogy inkább gyorsan le kéne másszak és másik helyre kéne üljek?
Fejben már azt terveztem, hogy hol fogok vadászni legközelebb, amikor hallottam közeledni valamit.
Végtelen nyugalommal lassan bandukolt a szóró felé egy tőkés réce.
Nem tudom honnan került ide, de a nyugalmát is meglepőnek találtam, hiszen később macskával is találkoztam a szóró közelében.
Mindenesetre beballagott egy fának az óvó takarásába és elkezdte tömni a kukoricát.
A lombkorona szinten pedig örvös galambok repkedtek, amikre kaptunk idényen kívüli elejtési engedélyt, de csak az akác virágot ették, a szóróra nem szálltak le.
A kamerám pozícióban volt, viszont az volt a terv, hogy csak 18:20 kor indítok el egy felvételt. Az szépen ment volna végig, egészen naplementéig, és nem kellett volna a kamerával foglalkozzak.
Nem voltak nagy reményeim, viszont 18:10 kor megláttam egy sutát közeledni. Mellette pedig szintén megmozdult a növényzet, úgy tűnik, hogy bak is vele fog jönni.
Mozdulatlanul vártam, hogy közeledjenek. Még hunyorogtam is, hogy a szemem se mozogjon, és a szemem fehérjének a megjelenése se áruljon el.
Fel-fel tekintett a suta, de maximum csak 2 szer aztán kisétált enni a szóróra.
A bak csak később érkezett, éppen elsétált a szóró mellett, és elkezdte verni az agancsát egy bokron.
Ekkor még nem tudtam elbírálni, de testtartása alapján fiatal baknak tűnt.
Nem kellett sokat várjak és elindult a szóró felé.
Amikor a szóróra ért elriasztotta onnan a sutát.
Ekkor már volt időm jobban szemügyre venni az agancsot.
Nem vastag, de felül semmi erőt nem mutat. A felső ágak és a hátsó ág nagyon rövid. Bár a szárak vékonyak de már kezdtem azt hinni, hogy lehet, hogy egy visszarakott bakot látok magam előtt?
Kicsit megtévesztett a nyakról hullásnak indult szőr, és azt a hatást keltette, mintha már kezdene a nyaka is redősebb lenni.
Huhuu, lőhető lesz ez a bak! Ekkor már megkezdődött a csőlátás, figyeltem a mozdulatait és felkészültem, hogy kihúzzam az íjat.
És ekkor jött a fekete leves…
Tegnap 1300 km-t utaztam. Alig aludtam 3 és fél órát, egész nap nem ettem semmit és bár a lesen ülve elvegetáltam, amikor megpróbáltam kihúzni az íjat nem sikerült. De még csak közel sem voltam.
Vártam amíg újra nyugodtnak tűnt a bak és ismét nem sikerült.
Kezdtem elfogadni, hogy jó… Maratont futottam, nem edzettem felső testre egy ideje (Ami nem azért kell, hogy ki tudd húzni az íjat, hanem, hogy amikor már a tested nagyon ki van merülve, akkor is legyen még elég erőd hozzá) ez jutott. Ehhez gyenge voltam.
Harmadjára próbáltam ráhúzni az íjat, amikor felnézett. Egy köztes állapotban kellett megmerevedjek, általában ez jelenti a lehetőség végét. Kínlódásom annyit segített, hogy ebben a köztes állapotban sem volt még nagyon kihúzva az íj. De újra letette a fejét.
Megpróbáltam megnyugodni. Vettem néhány mély lélegzetet, és nem volt más, csak, hogy egy szabálytalan technikával, szinte égnek emelve az íjat és lefelé tépve próbáljam kihúzni.
Felemeltem a kezem. Az ismeretlen mozgásformától éreztem ahogy húzódik minden a vállamban. Szorítottam a fogam. A fájdalom az általános gyengeségem mellé már nem is volt kifejezetten közérzetet rontó tényező.
Végül átbillent a csiga, beemeltem a fixpontot és végre ott voltam, ahol már annyiszor. Maradt a peep az irányzék és a vad.
A tüskét a test közepére illesztettem, ahová megszoktam (tekintve, hogy lefelé lövök a fáról). De tudatosan még lejjebb vittem az alsó harmadra, hogy ha belerogyasztana is vitális zónában maradjak.
Elengedtem a vesszőt, láttam a becsapódást, távolról is kivehető volt a földben, hogy sötét véresek a tollak.
Hallottam, ahogy elrohan, aztán mintha gyorsan felborult volna, és csend lett. Mindössze 4-5 másodperc telhetett el.
Ennek nem örültem. A levelek miatt nem láttam sokáig merre ment, és hiányzott a feldőlés után a rúgkapálás hangja.
Vajon eldőlt, vagy csak megállt és elsétált?
Ha elsétált akkor baj lesz.
Kicsit sajnáltam, hogy 10 percen múlott, hogy legyen egy minőségi felvételem a lövésről, viszont már az elején tudtam, hogy első a vadászat, második a kamera.
20 perc várakozás után megnéztem a vesszőt. Nem volt habos a vér, de eléggé intenzívnek tűnt.
Az volt a tervem, hogy egy 30-40 métert megyek a csapán és ha addig nem találom meg, akkor tovább várok és majd kutyás segítséget fogok hívni.
A csapán folyamatosan volt vér, de őszintén a mennyiséggel nem voltam teljesen megelégedve.
Éppen kezdtem a 40 méter végére érni, amikor megláttam az első bakomat egy fa alatt feküdve.
Amikor közelebb értem és kihúztam a fa alól kicsit megijedtem. Sokkal nagyobb testméretre számítottam. Fiatalabb volt a bak mint, amire gondoltam.
Nem volt hibás elejtés mert szűkállású volt az agancs és a tetején már tényleg nem volt erő (rövidek és vékonyak voltak a felső ágak). Egy örök közepes bak.
Számomra viszont egy örök legszebb bakká vált.
Zsigerelés közben kiderült, hogy azért nem találtam több vért, mert a szívet érte a lövés, így valószínűleg lövés után teljesen megállt a pumpálás.
Így a lövés és az elmúlás között tényleg csak néhány másodperc telt el.
Nem bántam meg, hogy a megszokottnál alacsonyabbra lőttem még emelt pozícióból is.
Ha fölé hibázok -> vitális zóna. Ha rogyaszt ->vitális zóna. Ha pont oda lövök és nem mozdul -> szív lövés. Ha alá hibázok -> mellé, vagy horzslövés.
Miért is lett az a címe, hogy, amit nekem szánt az ég?
Mert van amikor, ha mindent tökéletesen csinál az ember, akkor sem jut lövéshez. Illetve ahogy a példa mutatja, van, hogy ha percekig szenved valaki a fa tetején azt is kivárja a vad.
Ha valaki sokat van kint, találkozik ilyen és olyan helyzettel is. Bár őszintén az olyan a gyakoribb…
Tanulságok
– A megfelelő edzettség nem akkor van, amikor ki tudod húzni az íjat, hanem amikor úgy is ki tudod húzni amikor az átlagos erőnlétednek csak egy része áll rendelkezésedre.
– Érdemes lett volna enni aznap. Lehet már csak az segített volna a kihúzásnál.
– Megfontolandó 70 font helyett 60-nal lőni. Őzre biztosan, de jó eséllyel a többi nagyvad esetében is bőven elég és kisebb az esélye az ilyen kellemetlen helyzetnek.
– A szívre célzás még emelkedett pozícióból is jó döntés. (Azért nem a legalsó 3 centire céloztam, csak inkább azt mondanám, hogy az alső harmadra. )