Életem első elejtett vadjának a történetét szeretném elmesélni nektek ebben a posztban. Mire sikerült eljutnom idáig már több mint 25 vadászaton voltam túl, amik így vagy úgy de nem voltak sikeresek. Azok a történetek tették ezt az alkalmat igazán különlegessé, megismételhetetlenné és egy elért céllá, ami úgy érzem, hogy egy mérföldkő az életemben.
Erre a vadászatra Galgamácsán került sor. Korábban már voltam itt, ez volt a harmadik alkalom.
Megérkezés után átöltöztem, és ellenőriztem az íjat.
A belövésnél minden rendben volt 🙂 (A felső levél volt a célpont és 20m-ről lőttem.)
15:00-kor megérkezett a kisérő vadász is. El is indultunk a vadászat helyszíne felé, amit kinézett nekem.
Két vadfaj jöhetett szóba: a vaddisznó (ebből is a süldő), illetve a gímszarvas ünő. (Ünő – tavalyi nőivarú borjú, még nem vett részt a szaporodásban).
A kocsiban odafelé menet még átbeszéltünk egy-két dolgot:
1. Ha vaddisznót lőnék, nem hozhatnám el a húsát az ASP (Afrikai Sertés Pestis) miatt. Így gondolkodtam is azon, hogy ha disznó jönne lőjjek-e vagy sem, mivel mindenképpen szerettem volna, hogy ha már lövök valamit, azt utána fel is használhassam.
2. Ünő – Tavalyi borjú.. Sima ügy, hát kisebb mint az anyja. Kisebb a feje meg alacsonyabb. Najó… És ha egyedül jön? Kérdeztem, hogy milyen fő jellemzője lehet még, illetve, hogy ő mi alapján ismeri fel. Azt mondta, hogy látott élete során vagy 100 000 szarvast, meg lövetett is jó sokat, szóval egyszerűen így.
Viszont ami még a segítségemre volt, az a szőrváltás. Rákérdeztem, hogy ugye úgy van, hogy az idősebbek később vedlik át a szőrüket, mert a testük a vehemépítéssel van elfoglalva?
Nos, ez így féligazság vagy részben teljes részben hülyeség 🙂
Az őz esetében ez így van és igaz. Az idősebb anyaállat később cserél szőrt, viszont a szarvasnál (gímnél is dámnál is) éppen fordítva történik mindez.
Tehát tudtam, hogy az esetleges ünő valószínűleg még részben téli szőrben lesz, és még nem történt meg a teljes szőrváltás.
Megérkeztünk a helyre, ami egy dagonya és sózó volt. Az eddigi legjobb helynek tűnt ahol ültem. Magasak voltak a fák, nagy nyílt terület, nem lógtak be ágak. A háttér (ami mögöttem volt) nem volt a legideálisabb, mert a magas vékony fák nem adtak egybefüggő hátteret, de annyi baj legyen, most legalább nem ingott velem a fa 🙂
Felmásztam a lessel, és megkezdődött a vadászat.
A megbeszéltek szerint 8-kor jöttek volna értem.
Kissé esélytelennek éreztem a dolgot, mert úgy gondoltam, hogy disznó nemigen fog jönni addig, később mozog. Szarvas meg, háát az is maximum szürkületbe, ami most épp olyan 7:30 – 8 körül kezdődik.
Úgyhogy maradt a csendes figyelés.
Viszont az gyönyörű volt!
A dagonya környékét folyamatosan járták a madarak. Kicsik és nagyok.
Láttam feketerigót táncolni a földön. Alattam járkáltak, és néha akkora zajt csaptak, hogy úgy tűnt mintha valami egészen nagy állat közeledne.
Rajtuk kívül először láttam őszapót, (jelenlegi kedvenc madarammá vált 🙂 ), majd még közepes fakopáncsot, szajkót, és citromsármányt.
Citromsármány
Őszapó
(Ezt a két képet nem én készítettem)
Érdekes, hogy a citromsármányt másodjára láttam a kukoricára szállni. Nem tudom, hogy vajon a sárga szín tetszik neki, vagy meg is tudja-e enni, de jelenlegi tapasztalatom alapján kukorica szórót kell létesíteni, ha citromsármányt akar látni az ember 🙂
Úgy éreztem, hogy a természet elég szépségét láttam már akkor is, ha ma nem jön ki elém semmilyen nagyvad.
És éppen ekkor, észrevettem, hogy közeledik.
Csak rövid időre sikerült megpillantanom először, és úgy láttam mintha agancsa lenne.
Najó, ebből lövés nem lesz, de ha bejön alám, levideózom szépen, lesz mit mutogatni 🙂
És ahogy megláttam mégegyszer, akkor láttam jobban, hogy ennek a fején nincs agancs. Mondom, ajjaj, most itt ülök kezemben a telefonnal, mindjárt kint van a szarvas, és még a fejemen lévő kamerát is el kéne indítani, az íjat pedig szépen fel kéne emeleni.
Kicsit úgy éreztem, hogy na ezt megint benéztem, kell nekem videózni, első a vadászat ugye.
Majd kisétált a takarásból és előttem állt olyan 12-15 méterre. Éppen szembe velem, és végig engem nézett.
Ekkor már láttam azt is, hogy ez tényleg egy kicsi szarvas, félig váltott szőrt, és nem borjú. Szóval éppen ez kéne nekem!
Micsoda mázli, hogy bejött, ráadásul egyedül. (Ez azért jó, mert így kevesebb szem figyel.) Viszont ahogy nézett, folyamatosan sóbálványosat kellett játszani.
Egy nagyobb lélegzetvételre is egyből felkapta a fejét, és nekem az íjam még az akasztón volt.
Próbáltam lefagyva maradni, remélve, hogy majd ha egyszer úgy helyezkedik, hogy nem pont én vagyok a figyelme középpontjában, megragadom az alkalmat. Viszont ez nagyon nehéz volt, mert közben a szívem a fülemben dobogott és levegőt is alig mertem venni.
Nagyon izgultam, nem akartam ezt az alkalmat is elszúrni, és már láttam, hogy a videózás csak megint egy drága tanulság lesz, én meg mehetek haza üres kézzel mint eddig.
És megtörtént amire vártam.
Beállt szinte keresztbe és a feje pedig egy fatörzs mögé került.
Így volt időm kihúzni az íjat és még lőni is.
Az eseményről egy videó:
Sajnos nem sikerült jól beállítani a fejemen a kamerát, de így is végtelenül szerencsésnek érzem magam, hogy van videóm egyáltalán 🙂 Nem egyszerű úgy videózni, ha igazából levegőt sem szabadna venni közben 🙂
Megkaptam a kérdést, hogy mit éreztem lövés közben.
Nos a válasz érdekes, mert tudom mit éreztem előtte:
Izgatottság, félelem – Itt a lehetőség, nem kéne elbaltázni, most nem szabad mozogni, úristen pont ez a vad kellett és még az íj sincs a kezemben, pedig nappal van basszus basszus csak most ne rontsam el…
Tudom mit éreztem utána:
Látom a vesszőt, véres, eltaláltam. Szerintem jó helyre ment, úristen meglesz, sikerült. Vagy mégse? Mi lesz most? Vajon tényleg jó helyen találtam el? Úgy reszkettem, hogy azt, hogy “meglőttem, véres a vessző gyere értem, keressük meg a vadat” 5 SMS-ben tudtam elküldeni a kísérőmnek. Majdnem leszédültem a lesről, féltem, hogy le se tudok majd mászni. Csak attól, hogy felidézem jár a lábam és erősen ver a szívem. Kevés ennyire intenzív érzelmi hullámban volt részem az életem során.
Mit éreztem közben?
Semmit – Koncentráltam, céloztam, álljon jól a vízmérték, legyen pontosan egybe az irányzék, mutasson jó helyre, dőljek előre, ne csak a kezem engedjem le, jó elsütés és most.
Annyira összetett íjal lőni, hogy abban a pillanatban, csak arra koncentráltam, hogy pontos legyen a lövés.
Szóval elrepült a vessző, a vad jó találatot jelzett, bizakodó voltam. 5-10 perc ájulathoz közeli állapotban lévő kapkodás után sikerült lemásznom a lessel, hogy szemügyre vehessem a vesszőt.
Teljesen átütötte a vadat, és élénk piros vér volt rajta. Nem volt rajta hab (ami a tüdőlövés jele), de bélsár sem (ami pedig a béllövés jele), szóval jónak tűnt.
De elbizonytalanodtam, mert egy jó lövéssel 20-50 métert kéne mennie a vadnak, és közben olyan vércsíkot kéne húzzon mintha slagból folyna, de itt…
Az elején volt néhány vércsepp, de végül egyre kisebbek, és 20-50 métert már mentem is a nyomon.
Na ekkor már nagyon féltem. Hibáztam volna, mégis rossz helyre ment? Lehet súrolta vagy lábon lőttem?
20 méterről egy 20 forintost eltalálok, de kitudja, megint valamit csak bebénáztam, mint a holdfényes disznó esetében (2. alkalom).
Na ekkor már nagyon féltem, most leégetem magam, meg lejáratom az íjászatot, többet vissza se jöhetek, az állat meg szenved valahol.
Kétségbeesetten hívtam egy barátom, hogy mennyire normális, hogy ennyire kevés a vér. Ő igazából nyugtatgatott, meg hát ez nem egy olyan dolog amit telefonon jól körül lehet írni.
Majd megjött a kísérőm. Megmutattam neki a lövésről a videót, azt mondta, hogy teljesen jónak tűnik, a vessző is bíztató volt. Azt mondta meglessz az biztosan.
Majd elindultunk a csapán (vérnyomok és lábnyomok).
A szarvas futott, ezért mély lábnyomokat hagyott. Az elején még több volt a vér, de körülbelül 100 méter múlva már csak nagyon ritkán láttunk egy-egy cseppet.
Na… Ott már éreztem, hogy na ehhez majd kutya kell, nemigen találjuk meg.
Hosszú részeken vér nélkül csak a nyomait követtük.
Nőtt bennem a kétségbeesés.
Csak nyomok, nagy nagy ritkán egy egy csepp vér. Hát így nehezen vérzik el bármi.
Egyszer egy fán láttunk egy bíztató kenést. Illetve később láttunk egy helyet, ahol valamivel több vér volt, de egyre többször nem láttuk merre ment tovább az állat.
Egyre inkább kezdtem elveszteni a reményt, amikor a kísérőm szólt, hogy ott fekszik az ünő.
Ebben a pillanatban hatalmas megkönnyebülést éreztem.
Ilyen nagy kő kevésszer esett le a szívemről.
Megvan! Sikerült! Nem bénáztam el 🙂
Viszont tanulság így is akadt…
Jó helyen találtam el a vadat, a bemeneti seb jó helyen volt. Viszont mivel a vad a lövés pillanatában nem állt teljesen keresztbe a kimeneti seb a hátsó lábánál volt alul.
Azért nem volt vér, mert alul nem volt mi vérezzen, így az állat belül vérzett el. A lövés érte a tüdőt, ha a vad teljesen keresztben állt volna, akkor tökéletes is lett volna, de így azért messzebre elvitte a lövést.
Tehát a majdnem keresztben álló vad, az nem keresztben áll. Szerencsére ezért a leckéért nem kellett még nagyobb árat fizetnem.
A kísérőm visszament a kocsiért, én pedig ott maradtam a szarvasommal. Lehet képzeltem, de mintha a távolból valami keservesen nyüszített volna.
Mintha az erdő sírna.
Eldöntöttem, hogy most, hogy elvettem, ideje lesz vissza is adni. Bár lehet fel kellett volna cserélni a sorrendet.
Innen kezdődött a második felvonás.
Az a baj, hogy az első felvonásban a “lövésig” tartó szakaszban már szereztem valamicske tapasztalatot, mert ugye azt próbáltam állandóan finomhangolni. Ugye azon túlra még nem jutottam soha.
És így történt, hogy a következő részeken csak néztem, mint borjú az újkapura.
Majd a helyzetet egy késélezés bonyolította meg.
A kísérőm elkezdte élezni a jól bevált kését, közben arról beszélgettünk, hogy érdemes lenne egy többet vágó heggyel pl: nyílóssal vadásznom.
Majd belevágott a hüvelykujj hajlatába majdnem csontig….
Huhh… De mi a kötelező kelléke a vadászatnak? Elsősegély csomag!! (Itt is köszi Beninek, tőle kaptam az enyémet! ) És volt nálam! Reméltem sosem kell kinyissam de most jól jött.
De azzal is az volt a baj, hogy addig megvolt, hogy legyen nálad elsősegély csomag, na de utána??
Na igen…
Produkáltam egy durván gáz kötést egy durván gáz összeragasztással, de végülis nem szivárgott.
Aztán ami működik az nem lehet hülyeség.
Eszembe jutott, hogy a tanfolyamon azt mondták, hogy zsugorfóliát vigyünk magunkkal mindenhova, mert steril, jól zár, nem ázik át. Hát mostantól szerintem lesz nálam az is 🙂
Szóval második tanulság:
Nem csak elsősegély csomag kell, de használni is kell tudni.
Rendben, akkor én zsigerelek. (Egyébként is én szerettem volna, de így nem is volt túl sok választási lehetőség.)
Viszont mindezek előtt, tiszteletadás:
Melyik oldalra fektetjük a nagyvadat? (Na igen, ezt sem olvastam újra, de volt segítség: a jobb oldalára.)
Majd sebtöret. (Sebet eltakaró töret.)
Utolsó falat. (Valamilyen növény az állat szájába, amit életében is fogyasztott.)
Illetve töret. (Sebvérbe mártott gally, amit a kísérő a kalapján nyújt át, és az elejtő a kalapjába tűzi. Természetesen ez volt az egyetlen alkalom, amikor otthon felejtettem a kalapom…)
Ezt követően pedig megtörtént a gímszarvas vadásszá avatásom, ami abból állt, hogy a vadra ráborulva, elfenekeltek egy pálcával. Fenekelés közben pedig jótanácsokat adtak át.
Ezt követte a teríték fotó:
Majd jött a zsigerelés.
Féltem, hogy nem fogom bírni a szagot, vagy, hogy túlságosan remegni fog a kezem. De akkor, ott abban a helyzetben nem volt ilyen probléma.
A kísérőm utasítása szerint végrehajtottam a feladatot. Sietnünk kellett, mert a kísérőm még fel kellett vegyen 2 másik vadászt is.
Hát én ugye elsőre nem voltam éppen a helyzet magaslatán, szóval kicsit lassan ugye, de sikerrel abszolváltam a műveletet. Sajnos mivel sietnünk kellett, nem volt idő rendesen átbeszélni mindent, szóval nem vagyok biztos benne, hogy tisztán emlékszem mindenre. De időben új személyes rekordot állítottam fel. 🙂 És nem vágtam ki olyan részeket, amiket nem kellett volna.
Felraktuk a szarvast a kocsira, majd miután felvettük a másik állomásról a másik vadászt, a feleségét és az általuk elejtett dámszarvast, nekem már nem maradt hely a kocsiban. (Nem, nem a szarvast ültették az egyik helyre 🙂 ) így a platón ülve utaztam visszafelé.
Ekkor éreztem azt, hogy tényleg teljesült egy álmom. Beért a rengeteg gyakorlás és próbálkozás. Lassan zötyögünk vissza a vadászházhoz, a platón az általam elejtett szarvas, kezemben az íj, a fejemen pedig a lámpa. A levegő olyan firss, hogy minden lélegzetvétel egy öröm. És csak nézem a csillagokat és a holdfény megvilágította erdőt.
Gímszarvas vadász lettem 🙂
Tanulságok
– A majdnem keresztben álló vad, nem keresztben áll.
– Az elsősegély csomagot nem csak vinni kell, hanem használni is kell tudni.
– Az őz esetében a suta később cseréli a szőrét. A szarvasnál pedig (gím is dám is) fordítva.
– Nagyobb pengével rendelkező hegy előnyösebb lett volna.