Egy legenda nyomában – Első rókám története

Egy ideje a frissen művelt földeken egy nagyobb vaddisznó nyomát fedeztük fel. Elég sok helyen jött ki a nádasból és teljesen végig sosem sikerült követni a nyomát, nem tudjuk hová jár. 

A nyom alapján valami méretes kanról lehet szó. 

Úgy gondoltuk megállítani, hogy szórtunk kukoricát a feltételezhető útvonalára, és egy fán tisztítottunk ki egy kis helyet, hogy fel lehessen ülni rá. 

Azért, hogy a vadászat érdekesebb legyen F. Árpád még a korábban lőtt őzének a lábait is kirakta. Egy 20 méteres nyiladék állt rendelkezésre, aminek a végén egy fa tövében a kukorica volt (hogy a vad oda hajtsa a fejét miközben eszik) a közepén pedig a fától körülbelül 10 méterre az őz darabok. 

Sajnos beülőből épp rossz oldalra esett a nyiladék, de egy kicsit kifordulva tudtam rá lövést tenni. 

Arra számítva, hogy ha jön is disznó vagy róka az csak sötétben fog jönni, a kamerát nem vittem magammal. Már 20:00 órakor (világosban) rájöttem, hogy ez hibás döntés volt mert a sűrűben meghallottam ahogy közeledik egy ravaszdi.

Kezdetben úgy tűnt, hogy egyszerűen el fog ügetni a nyiladék mellett és nem fogok tudni lövést tenni rá. Már kezdett távolodni a bokrok között, amikor szagot kaphatott és elindult az őzlábak irányába. 

Először a nyiladék mellett haladt visszafelé. Később láttam, hogy nemsokára tiszta lesz a lehetőség, és amikor éppen takarásban volt kihúztam az íjat. 

Kiért a nyiladékra, és elkezdett egyenesen közeledni felém. 

Még nem állt keresztben inkább fél srégen szembe volt, amikor elengedtem a vesszőt. Nem is teljesen tudatosan, inkább félig tudat alatt, mert úgy ítéltem meg, hogy ott megfelelő lesz a becsapódás. 

A róka hirtelen összerántotta magát, fújt, forgott és elfutott a nyiladékról. Közben hallottam, mintha elesett volna, majd mintha vízbe is esett volna, aztán a vízből mintha kijött volna és utána csend. 

Nem volt egyértelmű, hogy onnan esetleg lábra állt és elsétált vagy pedig onnan nem haladt tovább.

Ahogy a remegés kezdett csendesedni kezdtek visszatérni a racionális gondolataim. 

Miért nem vártam meg, amíg keresztbe fordul? Sajnos eddig sosem csalira vártam a rókát, ezért többször fel is jegyeztem magamnak gondolatban, hogy a róka nem “ide jön” hanem “erre jár”, nem fog itt időzni, és sokszor az egyetlen lehetőség az a néhány másodperc amíg elhalad az ember közelében. 

Viszont most nem ez volt a helyzet. Csalira érkezett és meg kellett volna várjam amíg keresztbe fordul. 

Az izgalomtól elvakulva és a korábbi tapasztalatok alapján viszont, amikor először úgy ítéltem meg, hogy éppen jó helyre tudom küldeni a vesszőt elengedtem a lövést. 

A becsapódás helyét a hirtelen forgás miatt nem tudtam megállapítani. 

Mi van ha hibáztam? Esetleg csak súrolta? 

Ahogy fenn ültem és telt az idő, egyre bizonytalanabb kezdtem lenni. Ráadásul elég sokáig ültem még kint, mivel vártam az éjszakát, hogy hátha erre téved az a legenda ma este.

Már tudtam, hogy a vesszőért nem szabad lemenni. Szerencsére nem is világítós nockkal lőttem, így igazán nem kellett attól tartsak, hogy ezen úszik el a disznós lehetőség. 

Lassan pedig minden kezdett sötétségbe borulni és elérkezett a hőkamera ideje. 

A fa tövéből azért tűnt el olyan gyorsan a kukorica, mert 5 őz érkezett aznap este vacsorázni. Mindegyik kivétel nélkül behajtotta a fa mögé a fejét, és ideális lövési lehetőséget biztosított volna, ha világos lett volna és legalább az egyik lőhető bak lett volna. De ez a fa töve mögött a kukorica ez egy nagyon jól működő elrendezésnek bizonyult. 

Később még egy róka jött az őzlábakra. Hőkamerából láttam ahogy érkezik. A csalinál megvártam amíg keresztbe fordul. Majd letettem a hőkamerát, kihúztam az íjat, de az íj kihúzására elugrott. Mire a lámpát kapcsoltam fel már semmi sem volt előttem. 

Valószínűleg nem voltam elég halk, illetve mivel a hőkamera lerakása után nem láttam merre néz, könnyen lehet, hogy épp rosszkor mozdultam meg. De ez már nem is keserített el nagyon, egy lövési lehetőség is több mint az átlag, és a róka is ilyen ügyes az esetek többségében. 

Már éjfél felé járt az idő, amikor a nagy “disznó csend” (magyarul az őzek jól mozogtak de mindig rövid időn belül kiderült, hogy csak őzek azok) miatt lemásztam.

Irány vissza a kocsihoz, gumicsizma fel (a vízbe loccsanás miatt), majd irány a vessző. 

Sok szőr és 1-2 csepp vér volt a földbe állt vesszőn. 

Huhuu.. Ez horzslövés gyanús… Csak kapkodtam… De ebből legalább felépül…

 

Igazából komolyabb remények nélkül úgy gondoltam, hogy megnézem hol találok legalább 1-1 csepp vért. 

Először egy hosszabb szárú zöld növény volt végigkenve vérrel, arra gondoltam, hogy biztosan belehempergett. 

Ezt követően 1-2 méterre következő helyen találtam egészen sok vért, arra gondoltam, hogy biztos itt meg lefeküdt kicsit. 

Majd amikor már a harmadik helyen volt annyi vér, mintha egy kis tejfölös dobozból öntötték volna kezdtem átértékelni a helyzetet. 

Éppen a nádas szélén jártam felkészülve a vízbe gázolásra, amikor tőlem 2 méterre megláttam az első elejtett rókámat. 

 

Egy keveset belement a vízbe majd gyorsan vissza is fordult belőle. 

Bár késő volt már, az öröm és a megkönnyebbülés az álmosság legapróbb hatását is kitörölte a fejemből. Örültem, hogy végre nem kell siessek és lesz időm megállni a vad mellett. Elkészíteni a fényképet és átérezni azt, hogy milyen szerencsés vagyok, hogy életem első rókája mellé térdelhetek.

A tarkója mögött ment be a vessző és átvágta a nyaki ütőeret, majd az oldalában is mély sebet hagyott. 

Lövést követően körülbelül 20 métert tudott még megtenni és a hangok alapján 8-10 másodperc alatt csendesedett el végleg. 

Majd nem első alkalommal olyan dolog történt velem, ami megmagyarázhatatlan és ha mással is ilyenek esnek meg el tudom hinni, hogy hisznek valamilyen gondviselőben. 

Hazafelé menet egy tenyérnyi kisróka dugta ki a fejét az útra, amit már csak a kocsiból láttam. 

Ekkor átfutott rajtam, hogy basszus, de hát most van az utódnevelés. Az pedig nem szerepel a céljaim között, hogy miattam haljanak éhen a kisrókák a kotorékban. 

Emlékeztetve lettem arra, hogy a természet egy bizonyos szempontból fontos szereplőjét vettem most ki. (Tudva egyébként, hogy így sok egyéb vad utódjának ezzel biztosítottam az életet) 

Szóval az érzelmi hullámvasút utolsó állomása mégis inkább keserűre sikerült. 

Azzal nyugtatom magam, hogy a rókák esetében mind a két ivar részt vesz az utódnevelésben, tehát a kicsik jó eséllyel nem maradtak árvák. 

Legközelebb rókára viszont csak utódnevelést követően tervezek vadászni.

Tanulságok

– Ha nádas-vizes hely közelében vadászol legyen a kocsiban gumicsizma, arra az esetre ha vízben kéne utánkeresni.

– Rókára érdemes utódnevelés után vadászni.

– Bár alapvető, de egy jó példa arra, hogy gyenge lőnyom esetén is után kell keresni a vadat, ameddig csak lehet.

– Ha a rókát csalihoz várod és ahhoz közeledik, nem kell annyira gyors lenni, mintha csak általában “arra járna”.

Leave a Comment

Your email address will not be published. Required fields are marked *