A terület előkészítése
Nem is olyan rég lehetőséget kaptunk néhányan egy olyan helyen vadászni, ahol már évek óta nem folyik vadászat. A területet a lakóházak egyre és egyre jobban körbezárták, ezért puskával már alig-alig maradt olyan irány, amerre lövést lehetett tenni.
A terület egy része nádas. Folyó is folyik a szélein, ezért őzek és fácánok mellett, a vízi madárvilág is megfigyelhető.
Őzben kifejezetten bővelkedik, így a vadászataink sora is főleg erre a fajra koncentrálódik.
Viszont éppen abból kifolyólag, hogy egy jó ideje nem vadászták, nekünk kellett leseket/szórókat kialakítani, és megfigyelni a vadmozgást. Először Decemberben volt lehetőségem vadászni a területen. Ekkor még csak egyetlen egy szóró üzemelt, azon sem volt kifejezetten les kialakítva.
A felszerelésem sem volt hiánytalan, mert Spanyolországból csak az ünnepekre repültük haza, és az itthoni versenyzésre használt íjamat kellett elővegyem. Gyorsan növeltem rajta fonterőt, illetve belőttem a irányzékot a vadászatra is használható vesszőkhöz.
Decemberben az itt töltött időm jó részét arra használtam fel, hogy egyik vadásztársam segítségével szóróknak kerestünk ideális helyeket. Leseket alakítottunk ki és tisztítottuk meg a lövés irányát. Raktunk fel szóró berendezéseket, és feltöltöttük őket.
A végeredmény az lett, hogy 3 szórót hoztunk létre, az egyikhez pedig egy fix fára szerelhető lest is kiraktunk.
Ebből a háromból, kettőre már korábban is volt kiszórva kukorica egyszer-egyszer. Ezekre ki lehetett ülni. A harmadik helyet újonnan alakítottuk ki, azon még nem volt komoly a mozgás. (Ez lett a 2-es szóró)
Az első vadászatok
Decemberben összesen háromszor voltam vadászni.
Egyszer reflex íjjal (mert csak azt tudtam elhozni a repülőn). Ez inkább csak olyan “terepszemle volt”. Először jártam a területen. Cserkeltünk reggel, és hőkamerával lehetett számolni az őzeket a tarlón.
Elképsztően jó első benyomást szereztem a területről. Több mint 20 őz volt kint a tarlón és egy róka is éppen arra somfordált.
Bebújtam egy fa mögé, mert úgy tűnt, hogy közeledik. Amikor láttam, hogy kezd irányt váltani, gondoltam, hogy megpróbálkozom egy szájjal-kézzel keveset gyakorolt hívással.
A hatás megkérdőjelezhetetlen volt! Azonnal felkapta a fejét!
Majd gyorsan megfordult és mint, akit üldöznek, elrohant. Szóval, ezt még gyakorolni kell 🙂
Ezt követően, egyszer leültem egy olyan szóróra, ahol még nem volt les kialakítva. A bokrok mögött megbújva arra gondoltam, hogy majd a jó álca miatt nem fogják kitalálni, hogy mire készülök.
Érkezett is két őz, láttak is már távolabbról. Nem mozdultam, vártam, hogy közeledjenek. Amikor úgy ítéltem meg, hogy mind a kettő takarásban van kihúztam az íjat és arra számítottam, hogy majd mire kilépnek a szóróra már hamar lövést fogok tudni tenni.
Viszont valahogy mégis meglátták a mozdulatomat és elugrottak.
Ekkor még nem voltam elkeseredve, mert tudtam, hogy megfelelően kialakított leshely nélkül egyébként is egészen kicsi volt az esélyem. Örültem a közeli találkozásnak, és motivált voltam, hogy majd a jövőben jó leshelyet alakítsunk ki erre a helyre.
Egy sebzés, aminek az okára nem derült fény
Decemberben a harmadik vadászatomat már egy általunk felszerelt fára szerelhető lesen töltöttem.
A szóróról naponta elfogyott a kukorica, szóval várható volt az őzek felbukkanása.
Nem is kellett túl sokat várnom és egy bak érkezett a szóróra.
Mivel a bak nem volt lőhető, kamerának pedig még nem alakítottam ki helyet, elővettem a telefonomat, hogy megörökítsem a közeli találkozást.
Érdekesség egyébként, hogy a kukorica mellé az egyik vadásztársunk tett le ágakat úgy, hogy a lesnek szemmel ne tudjanak könnyen hozzáférni a kukoricához az őzek. Ezért szóróra érkezésük után mindig szépen irányba is fordultak. (Többé-kevésbé)
Nem telt el 2 perc, amikor egy suta is elindult a szóró felé. Ahogy közeledett, egyszer sem nézett fel a fára. Így meg tudtam tenni, hogy elraktam a telefonom, és beakasztottam az elsütőt.
Miután a szóróra ért, nem állt teljesen keresztbe. A bakkal szemben, nekem háttal és srégen kezdett el kukoricát enni.
Valahogy így:
Ezt a történetet megírtam teljesen.
Végül pedig úgy döntöttem, hogy kitörlöm. Sajnos félek, hogy valamikor a vadászíjászat ellen lehetne felhasználva.
Aki érdeklődik, annak ha szeretné személyesen elmesélem majd, amikor találkozunk.
Tanulságok
– Várni kell, amíg a vad teljesen keresztbe fordul.
– Nem szabad olyan heggyel lőni, amiben nincs 100% bizalmad. Ha nem ezzel a kínai heggyel lőttem volna fel sem merül bennem, hogy esetleg a heggyel volt valami baj. (Amire jó esély van egyébként) Ha pedig egy minőségi heggyel sem lesz meg a vad, akkor nem kérdés, hogy én tettem hibás lövést.
A nagy hajrá - február végén
02.21
Nagy nehezen sikerült végleg hazajutni Spanyolországból.
Végre nálam volt minden felszerelésem és természetesen az első két délután már kint is töltöttem egy fa tetején 🙂
Már tűkön ülve vártam, hogy végre felmászhassak arra a fára, amit még decemberben alakítottam ki a 2-es szóró mellett.
Nem tudtam milyen forgalomra lehet majd számítani, de elbeszélések alapján járta őz azt a szórót. Bár lőni még egyet sem sikerült róla.
Itt a kamerát is sikerült jó pozícióba elhelyezni, és szerencsére volt is mit nézni 😉
A szóróra egy fácán tyúk, majd három bak érkezett. Ezekre ugye nem vadásztam, viszont láttam a távolban, hogy hol váltott ki a nádból a tarlóra még 5 őz.
02.22
Ezt követően egy olyan lesre ültem fel, ahol korábban már lőttek őzet.
Aznap, amikor én kint voltam jutott az erdőzúgás gyönyöréből. Hattyúk hangos röptéből, nagy kócsagok fehér foltjaiból az égen és szürke gémek gyors suhanásából. Őz viszont egy sem jött a közelembe.
Érdekes módon a nádasra jó rálátásom volt, de aznap délután mintha a nádasban sem mozdult volna meg semmi.
Őzeket a tarlón láttam több mint 8 darabot, de azok mind tőlem távol váltottak ki.
02.25
Majd egy esküvővel később egy barátommal ültünk ki ketten, ismét a 2-es szóróra.
Nem ide szerettem volna ülni, mert korábban, ahol sebeztem, tudtam, hogy fel tudok menni a fára neki pedig lenne helye egy álcaháló mögött.
Viszont miután megnéztük az ottani kamerát, úgy nézett ki, hogy 4 napja nem járt őz a szórón. Ezért inkább a kettes szóróra ültünk ki ismét.
Úgy gondoltam, hogy ha éppen nem is kerül elénk lőhető vad, a fácántyúk meg fog jelenni. Jó eséllyel jönnek majd a bakok is, és ha minden szuperül alakul most valami suta is csatlakozik hozzájuk.
Csepergett az eső. Jól elrejtettem a barátomat a közelbe a földön, én pedig felmásztam a fára.
Aznap délután egy vad sem érkezett a szóróra. Viszont a szürkületben láttam, hogy hol váltott ki egyszer 4 másszor 3 őz a nádasból a tarlóra.
Sajnos a barátom ezt nem láthatta, mert tőlünk 50-60 méterre mentek át. Én is csak azért láttam, mert jó magasra sikerült felmászni.
Ő is látott viszont érdekességet, amit meg én nem láttam.
A vadászat végén megpróbáltam egércincogással rókát hívni. Róka ugyan nem érkezett, de a barátom azt mesélte, hogy egy jó nagy bagoly a hátamtól fél méterre váltott irányt a hívás közben. Én persze semmit nem érzékeltem az egészből.
Ekkor már érett bennem a gondolat, hogy valahogy arra a váltóra kéne kiülni. Mivel másodjára láttam azt, hogy ott nagyobb a forgalom, mint a szórón.
02.27
Nem is vártam túl sokat a terv kipróbálásával.
Megérkeztem, mondhatni időben és elkezdtem keresni a megfelelő leshelyet.
A földön ülést viszonylag hamar elvetettem mint opció. Bokáig ért a víz abban a 15 méteres sugarú körben, amin belül szerettem volna elhelyezkedni.
A domboldalban lett volna talán 1-2 esélyes fa, de ahhoz, hogy azokról jó kilövésem lehessen nagyon sok belógó gallyat kellett volna levágnom. Talán a jövőben ez is megfontolandó lenne.
Akkor viszont szinte egyedül egy erősen dőlő tölgyfa tűnt megfelelő (közel megfelelő) helynek.
Nem volt túl magas, de mégis az ágak között lehettem álcázva.
Ami viszont problémásabb volt, hogy a feljutáshoz nem tudtam használni a famászó eszközeim a dőlés miatt.
Így maradt az ügyesség és a hajlékonyság.
Elég necces volt a felmenetel, amit nehezített az, hogy ahhoz, hogy a fához eljussak a vízbe is bele kellett lépjek. Emiatt pedig a bakancsom talpa is vizes lett.
Éreztem, hogy még ha mindent a hátamra csatolok is, és több helyen csak a kezemmel húzom fel magam a következő ágakhoz, a lejövetel a sötétben elég necces lesz. Ettől függetlenül visszont úgy éreztem, hogy ez lesz a tökéletes terv. Itt, ha fele annyi őz is jön, mint amennyit már kétszer láttam, akkor is még válogatni is lesz miből.
Elfoglaltam azt a helyet, ahol éppen meg tudtam vetni a lábam. A kényelmestől ugye nagyon távol állt, de ami jobban zavart, hogy néha mocorognom kellett rajta, hogy fent bírjak maradni.
Előttem az általam kinézett váltó, mögöttem a nádas.
A kamerát sajnos azon a fán nem tudtam elhelyezni, mert semmilyen ág nem állt megfelelő irányba hozzá.
Nem tudtam, hogy a jövőben érdemes lesz-e használni ezért egy lőirány tisztításon kívül nem bonyolódtam bele komolyabb átalakításokba.
Már a szürkület előtt érkezett is egy suta és egy bak. A suta bár éppen alattam jött ki a takarásból, nem vett észre. Viszont elém nem jött ki, hanem végül mögöttem mentek el.
A fáról összességében hátrafelé is tudtam volna lőni, ha épp abban a kényelmetlen pozícióban egyensúlyoztam volna. Sajnos viszont, amikor az őzek jöttek épp egy másik kényelmetlen pozíciót vettem fel, így azt, ahogy távolodnak csak nézni tudtam.
Érdekes élmény kárpótolt viszont.
A nádas felett épp egy énekesmadarat próbált elkapni egy horgas csőrű. Többször ütköztek a levegőben, de végül a támadó feladta a próbálkozást. Majd leszállt mellém a fám egyik ágára.
Egy fiatal vándorsólyom volt, aki szintén karnyújtásnyira volt egy sikeres vadászattól. Egy kicsit megnyugtatott a gondolat, hogy ha a szívemre teszem a kezem a sólyom jobb vadász lehet, mint én. Aztán ha neki sem egyszerű egy ilyen projekt, akkor talán nekem sem kell annyira elkeserednem minden sikertelen próbálkozáson.
Később érkezett még egy magányos suta, ami mögülem jött és éppen bejött a fa alá. Ez a pozíció sem volt ideális, de kihúztam rá az íjat. Viszont miközben előrehajoltam és nagyobb súly került az egyik tartó lábamra, ami két ág közé volt beszorítva megreccsent a bakancsom. Így az őz felnézett és elszaladt.
A biztonság kedvéért tőlem kb. 50 méterre elkezdett riasztani. Nem is hagyta abba legalább fél óráig, amikor úgy döntöttem, hogy na jó… Mára ennyi volt…
Lemásztam a sötétben és nem tudtam ép ésszel felfogni, hogy hogy lehet az, hogy azt az utat, amin többször láttam őket elmenni, most egy őz sem választotta.
02.28
A következő kiülést viszont azon a lesen töltöttem, ahol korábban azt a sutát megsebeztem.
Egyébként csak azért mentem arra, hogy levegyem a kamerát, amikor láttam, hogy az elmúlt két napban szürkület előtt mindig megjelent rajta 2 őz.
Mivel egyszer már könnyen lövést tudtam onnan tenni, most is azt reméltem, hogy az őzek számára „láthatatlan leszek”
Elhelyezkedtem és felraktam a kamerát is magam mellé.
Általában úgy szoktam, hogy 30-40 perces videókat indítok el és ha addig nem történt semmi, törlöm a videót és indítok egy újat
Így az akkumulátor szab csak „határt” és 2.5 órát fel tudok venni egyszerre.
Viszont az őzek korábban jöttek, mint gondoltam, ezért egyáltalán nem indítottam el a felvételt.
Először kijött egy bak és teljesen keresztben megállt enni a szórón. Majd jött utána egy suta is.
Már nem voltak olyan gyanútlanok, mint régebben. A fára, amin ültem folyamatosan fel-fel tekintgettek.
Amikor a suta is a szóróhoz ment, teljesen háttal állt, de menet közben észrevettem, hogy borzas a szőre, ráadásul mind a két oldalon kb ott, ahol a vesszőm „becsapódott” illetve „távozott” a rálövés után.
Ez a suta, minden bizonnyal ugyanaz a suta volt a szórón, amit Decemberben megsebeztem. Öröm volt látni, hogy a lövést követően teljesen felépült.
Vártam, hogy jobban irányba álljon.
És ekkor, egyszer csak, a bak tüsszentett egyet. Majd mindketten elhagyták a szórót. A bak később vissza se jött, viszont a suta ismét kijött a szóróra pár perccel később.
Beállt teljesen keresztbe és kicsit vártam, hogy lent legyen a feje, majd kihúztam az íjat.
A mozdulatomra felkapta a fejét.
Ekkor vártam tovább. Reméltem, hogy majd újra leteszi a fejét.
De csak nézett rendületlenül….
Éreztem, hogy fogy az időm. Lassan összeállítottam az irányzékot és elkezdtem emelni az irányzék tüskéjét az őzre.
Már épp a teste alján jártam, amikor elugrott…
Utána még 10 percig ott szöszmötöltek a szóró közelében, de lövésre alkalmas helyen már nem voltak többé.
Őszintén, nehéz körbe írni, hogy ekkor mit is éreztem pontosan…
Február 28. Ha nem lenne szökőév, itt ért volna véget az idény.
Most pedig, ha kb 2 másodperccel hamarabb jutok arra a döntésre, hogy emeljem az íjam, jó eséllyel elejtettem volna azt az őzet, amit hónapokkal ezelőtt megsebeztem.
Teljesen össze voltam törve.
Legszívesebben üvöltöttem volna egy jó nagyot…
De persze nehogy megtörjük a csendet, hiszen hátha jön még valami. (Közben persze a kamera felvételei miatt 95%-ra tudtam, hogy ez ennyi volt) Tovább nehezítette a lelkemet, hogy azt éreztem, hogy most már tényleg nincs több ötletem.
Voltam mindenhol, jól választottam meg a kiüléseim helyszínét, egyre neszesebbek az őzek, és már kb. az összes helyen túl sokat ültem kint. Hova tovább?
Vadászat után Imrével elmentünk futni este.
Éppen azt meséltem neki, hogy fél éve, néhány célt írtam össze magamnak.
Az egyik az volt, hogy lefussak egy maratont (amivel nagyon jól haladok) Mellette pedig, hogy lőjek egy apró (ez lett az üregi nyúl) és egy nagyvadat.
Viszont, ha Feb 29-én nem járok sikerrel, akkor Április 7.-e korábban lesz mint ismét idény.
Tehát hamarabb fogok maratont futni egy teljes felkészüléssel, mint nagyvadat elejteni…
De azért megnyugodni sikerült egy kicsit.
02.29
Elérkezett a szökőév kínálta plusz egy napom.
Nem kellett sokat gondolkozzak hová üljek ki. Szinte kivétel nélkül az összes szóróhoz rossz volt a szelem. Az egyetlen hely, ahol a szél alapján esélyem lehet az a víz fölé dőlő fa.
Valójában nem éreztem esélyesnek a helyzetet.
Nem voltam elég magasan, nem tudtam értelmesen elhelyezkedni, nem volt nagy a takarás sem és csak a hiányos megfigyeléseim alapján járhat arra őz egyáltalán.
Felmásztam szépen, igyekeztem az ágak között valami hosszabb távon használható pozíciót felvenni, lehetőleg úgy, hogy elém és mögém is tudjak lőni.
A kamerát még mindig nem tudtam úgy felrakni, hogy megfelelő helyre nézzen, de már igazából inkább csak meg szerettem volna nyugodni, elhelyezkedni és szemlélőként figyelni, ahogy az idény véget ér.
Az első őz, egy beteg bak volt. Valahogy hangtalanul már a domboldalon volt, velem szinte egy szinten.
Azonnal meglátott a fán. Ugyan nem ugrott meg, de kikerült, és lement a szóróra.
Hallottam már hírét, hogy járja egy lesoványodott bak a 2-es szórót. Aminek a hátsó lábai is végig fostosak. Igazából megenni, nem lehetne. Várunk még pár hónapot, hátha helyre áll. Ha nem, akkor amikor a baknak idénye lesz megpróbáljuk terítékre hozni.
Kicsit elbizonytalanított, hogy mennyi esélyem lesz, ha ez az őz a szórón, ami 50-60 méterre van az ágak közül is még engem néz. De összességében örültem, hogy ha más nem is történik, élmény nélkül nem múlik el ez a nap sem.
Egy 8 percet töltött a szórón majd tovább sétált. Annyiban biztos hasznos ez az információ is, hogy ha kijönnek az őzek 10 percet nem érdemes várni, hogy megnyugodjanak.
Telt az idő, hallottam is mocorgást a nádból, de valahogy nem akartak megindulni az őzek.
Majd a narancssárga naplemente után, amikor már szürkület volt, megindult két őz a fám felé. Örültem, hogy a nagy vízben csobogtak a lépteik. Láttam, hogy egyik sem bak, és bár fel-fel tekintettek a fára nem tulajdonítottak nekem különösebb jelentőségek.
Először az első ért be a lábam alá, majd elém. Erre nem akartam kihúzni az íjat, mert tudtam, hogy a hátsó valószínűleg észrevenné a mozdulatomat.
Így megvártam, amíg érkezik a második.
Kicsit ez is rizikós volt, mert így az első az szintbe került velem a domboldalon.
Amikor a második is alám ért, kihúztam az íjat. Ekkor 3-5 méterre lehetett, szóval, hogy meglátta vagy meghallotta a mozdulatot, azt nem tudom eldönteni. Valószínűleg meghallott, mert felszaladt a dombra, de ott megállt.
Utána emeltem az íjam, és láttam, hogy az ágak között éppen van egy rés, amin be tudok lőni.
Gyors célzás, lövés.
Hirtelen megtört a csend.
Azt gondoltam, hogy csak én és ez a két őz vagyunk a világon, hirtelen viszont megelevenedett a nádas.
Mögülem elkezdett egy őz riasztani. Hallani lehtett, hogy legalább 3-4 őz változtatott hirtelen irányt a magas nádban.
Nem hangos az íj csattanása, mégis érezték, hogy most valaminek történnie kellett. Én pedig éreztem, hogy megtört az este nyugalma, aminek eddig csak a szemlélője voltam.
Az őz még néhányat lépett, de láttam, hogy bizonytalanok a mozdulatai. A rálövéstől 4-5 méterre már elvesztette az egyensúlyát, és néhány másodperccel később elcsendesedett.
Most egy minőségi mechanikus hegy volt a vesszőmön. Egy Grim Reaper. Ezúton is köszönöm Imrének a hegyet. A működése megkérdőjelezhetetlen volt.
Szóval Február 29.
A zsigereléssel sietnem kellett, mert 7-kor találkoztunk a hivatásossal, hogy visszaadhassuk neki a fel nem használt krotáliákat.
Kicsit zavart, hogy a zsigerelés előtt/közben nem volt annyi időm, amennyit csak szerettem volna, de kárpótolt az a gondolat, hogy most, hogy mégis sikerült lesz kivel megosztani a boldogságom.
Nemsokára a zsigerelésben még segítséget is kaptam. Elraktuk a húst, májat, szívet és veséket.
Majd elindultunk a találkozóra.
Itt a történet mesélés és rögtönzött avatás után kaptam egy szuper máj elkészítési receptet.
Voltak félelmeim, mert nem szeretem a májat.
Ettől függetlenül eléggé bíztam a tapasztaltabbakban és tudtam, hogy sokszor csak az elkészítés hibás és azért nem lesz az igazi az étel.
Otthon pontosan követve a receptet elkészítettük a májat.
Isteni lett!
Ezt pedig onnan tudom, hogy jó érzéssel meg tudtam enni, pedig már többször próbálkoztam májjal és mindig öklendeznem kellett.
Azóta sem merem kimondani, de többen már kimondták helyettem.
„Remélem, nem csak 4 évente lesz majd ilyen szerencséd.”
Hát én is remélem.
De abban is biztos vagyok, hogy ezentúl minden Február 29-én áldottnak fogom érezni magam 