Hogyan lehet másfél nyulat lőni egy vadászaton? Hát talán csak úgy, ha az ember egyik szeme sír, a másik nevet. Hiszen valahol egy fél nyúlnak is lennie kell, ami végül mégsem került a terítékre. Sajnos a történethez hozzátartozik, hogy ezen a vadászaton nem társult hozzánk négylábú segítő. Apró füge kutyám pedig talán nálam sem tud gyorsabban futni, bár nagy versenyekbe bocsátkozhattunk volna a hétvégén az biztos.
A másik szemem viszont nevet. Az egyik legjobb egyesületi találkozóban és az egyik legjobb íjas hajtásban lehetett részem. A teríték pedig talán rekorder is az íjas mezei nyúl vadászatokat tekintve Magyarországon. Így lesz miről áradozzak majd a következő sorokban. Bár igyekszem majd úgy leírni a hétvégét, amilyen volt és az főleg csak elképesztően jó pillanatokat tartalmazott. Szuper előadások, izgalmas gyakorlás, tökéletes társaság, záporozó nyílvesszők és gratulációk követték egymást. Mégsem szeretném ha bárki azt gondolná, hogy egy sebzés árnya ne lebegne a a szívemen azóta is. De nem bírtam már gyorsabban futni.
gyakorlás és egyesületi közgyűlés
A vadászatot megelőző nap tartottuk a Magyar Vadászíjász Egyesület őszi közgyűlését.
Ez már eléggé megalapozta a hangulatot, főleg úgy, hogy délután volt statikus lövészet, dinamikus lövészet korongra és húzott palackra. Majd előadásokat hallhattunk vadászkutyákról a vadászíjászatban, vadhívó sípokról, vadászkésekről és egy a Szlovák Vadászíjász Egyesület által végzett kutatásról. Ez egy 200 vadelejtést vizsgáló kutatás, amiben az íjas és lőfegyveres vadászatot hasonlították össze hatékonyság, hús tisztaság és
húsból kimutatható stresszhormonok alapján. Eredményeik szerint az íjas lövés esetén a
vad nem szenved többet, kevesebb stresszhormon mutatható ki a húsából és a húsának minősége
is jobb, mintha az elejtés lőfegyverrel történt volna. A vadhús vizsgálatát a Kassai Egyetem állatorvosi
karával együttműködve végezték és a vizsgálat eredményei is általuk kerültek publikálásra.
első fél nyúl
Reggel az eligazítás után felszálltunk a traktorokra.
Már leszállást követően lehetett nyulakat látni miközben felállt a hajtósor.
A legtöbb esetben az első elejtett nyúlig pár hajtásnak le kell mennie. Most viszont már az első hajtásban két nyúl került a terítékre, és ekkor esett az első fél nyulam.
A hajtóvonalból F. Gergő vesszője az egyik nyulat erősen sebezte. Mikor a nyúl előttem futott el már erősen lassulva haladt. Hiába de a nagy távolság miatt nem tudtam mozgásban eredményes lövést tenni rá. Viszont miután a hajtóvonalat elhagyta M. Lászlóval nekiindultunk utolérni.
Szerencsére viszonylag hamar (1-200 méter után) a tőlem telhető leggyorsabb sprintelést követően sikerült beérnem. Ekkor meg is lapult tőlem 10-12 méterre. Azt gondoltam, hogy ennyi volt és elég lesz csak felemelni. Ebben viszont sajnos tévedtem, amint lassan közelítettem a nyúl ismét felállt és tovább szaladt. Repültek utána a vesszők de végül ismét a futás maradt az egyetlen megoldás. További 2-300 méter sprint után újból meglapult a nyuszi. Ekkor már biztosra mentem és 12 méterről leadtam egy kegyelemlövést.
Az, hogy a végén az én vesszőm volt az utolsó, igazából főleg annak volt köszönhető, hogy nem volt kutya, aki könnyűszerrel terítékre hozhatta volna ezt a sebzett nyulat. Kisebb mértékben pedig az is kellett hozzá, hogy M. László éppen kifogyott vesszőkből mire másodjára meglapult a nyuszi, így bár ő vette észre, nekem engedte át a lövés lehetőségét.
Bár az elején megbeszéltük, hogy apróvadnál a “helyben marasztó” vessző fog számítani, ezt a nyulat többször be tudtuk érni és látszott, hogy nagyon a végét járja szegény. Ennek tudatában és annak, hogy normális esetben egy kutya könnyűszerrel felvette volna a nyulat, átadtam az első lövést tevőnek, F. Gergőnek. Magamban pedig elkönyveltem egy fél nyúlnak. Boldog voltam, hogy Gergő nyula meglett és hogy így közös élménnyé válhatott.
A nagy futásunk közben pedig az első hajtásban egy második nyúl is terítékre került. Azt viszont nem kellett kergetni.
második fél nyúl
Tovább haladva kivételes vadbőségben gyönyörködhettünk. Természetesen nem hiányozhatott a túzok csapat és a fácánok felrebbenése-kakatolása sem Dévaványáról.
A csapatunk megelehetősen ügyesen forgatta az íjat és minden hajtásban akadt 2-3 sikeres lövés.
Éppen felém szaladt egy nyúl. Srégen közeledett, így a szárny miatt befelé nem tudtam lőni, kifelé viszont küldtem utána egy vesszőt. Láttam, hogy súrolta, de azt is láttam, hogy egy komolyabb sebesülést is szerzett időközben. Ismét sebzett nyúl volt a hajtásban.
Már nem sokat hezitáltam, futottam is utána. Futott velem Virág és az egyik felvezető vadász is. A probléma csak azzal volt, hogy ez a nyúl jeletősen jobb kondiban volt a korábban üldözöttnél. Míg a másikat azért a legintenzívebb sprintelés közben sikerült 5-10 méteren belülre beérni, ezután hiába futottam mégis távolodott. Futottam még utána párszáz métert de, ahogy a távolság nőtt egy “Nem hiszem el, hogy egyetlen kutya sincs” felcsattanással megálltam. Úgy éreztem, hogy esélytelen, hogy beérjem.
Virág illetve a kísérő folytatta az üldözést.
Pár másodperccel később L. Tamás és F. Gergő értek mellém és jelezték, hogy a két embernél, aki jelenleg mennek a nyúl után, nincs semmilyen elejtésre alkalmas eszköz, szóval igencsak illene utánuk menni. Kis biztatás után ismét felhúztam a nyúlcipőt.
A felvezető látta, hogy nagyjából melyik gazfoltban állt meg a nyúl, így azt körbevettük páran és lassan elkezdtük átfésülni.
A gondos keresés hatására a nyúl ismét felugrott, felém indult. Egy vesszőt utána küldtem de a cikk-cakkozás közben éppen a cakkban járt, amikor a cikkre becsapódott a vessző.
Folytatódott a futás.
A nyúl még egy hosszabb hajsza után ismét meglapult.
Szerencsére láttam hol húzta meg magát és le tudtam adni azt a lövést, ami a birtokba vételhez szükséges volt. De ismét kihajtottam magamból a lelket.
Azokra az afrikai vadászokra gondoltam, akik kifulladásig űzig a vadat elejtés előtt. Kicsit úgy éreztem magam…
Ennél a nyúlnál már úgy éreztem, hogy ezért tényleg igazán meg kellett dolgozni, és tényleg mondhatom azt, hogy a végén én tettem meg a helybenmaradáshoz szükséges lövést. Illetve akkor még a korábbi lövés tulajdonosát sem tudtuk meghatározni, így úgy éreztem, hogy meglett az első nyulam.
Két félből egy.
Bár természetesen felhőtlenebb lett volna az öröm, ha az első lövést is nekem sikerült volna célba juttatni.
Később kiderült, hogy B. Gábor elállóként tudta meglőni ezt a nyulat, de, hogy a hajtást ne zavarja, nem ment utána. Remélve és bízva abban, hogy a hajtásban a többiek kézre kerítik. (Illetve elállóként ez az elvárt viselkedés.)
Gábor felajánlotta számomra az elejtő dicsőségét, amit ezúton is köszönök és szívesen fogadtam. Bár szomorúság nem látszott a tekintetében, hiszen abban a hajtásban két másik nyulat sikeresen hozott a terítékre.
Itt szeretném még megköszönni L. Tamásnak és F. Gergőnek a bíztatást, mert nélkülük tényleg feladtam volna a futást.
Két félből tehát tényleg alakult egy nyúl. De nagyon reméltem, hogy lesz még olyan is, amit nem kell majd kergetni.
Harmadik fél nyúl
Nagyon jól állt a csapat. Már 16 nyúl volt a terítéken és még hátra volt az egyik legjobb hajtás.
Közepesen gazos terület. A gazba még be lehetett látni. Nyúl pedig annyi volt benne, hogy az ember csak úgy kapkodta a fejét.
Már kezdett bezáródni a kör, amikor egy tőlem távolodó futó nyulat sikerült eltalálnom.
Sajnos kicsit hátrébb csapódott be a vessző és mivel távolodás közben nagyon gyorsan futott (és ilyenkor ez a sebesség levonódik a vessző sebességéből) a vesszőből csak a vadászhegy hatolt be de a karom miatt nem jutott mélyebbre.
A hegy kialakítása egy kicsit szigony szerű, ezért lehetett látni, ahogy a nyúllal együtt távolodik.
Irány utána. Kezdődött a harmadik futás.
Szerintem több mint egy kilómétert sprinteltünk az első facsoportig, ahonnan már nem láttuk kijönni. Íjász csak én voltam de segítségemre volt Virág, a Jakovics lányok közül a legifijabb és az egyik felvezető vadász.
Rögtönzött hajtással sikerült kimozdítani a nyulat a facsoportból, majd meg is lapult a magas fűben.
Virág látta, hogy hol a vessző és próbált a nyúl felé irányítani. Sajnos kellett egy kis idő mire megtaláltam szemmel a fekvő nyulat. Amikor viszont megtaláltam elkezdtem kihúzni az íjat. A nyúl viszont a mozgástól megriadt és ismét elszaladt. Én pedig ismét nem tudtam futás közben eltalálni.
Átszalad a következő facsoportba. Közepében egy árokkal. Itt próbáltuk ismételni az előző felállást de a nyúl valahogy felszívódott.
Utána még egy 30-40 percet kerestük. Végigböngésztük az árkot és a facsoportot, még az előző facsoporthoz is visszamentünk, hogy hátha az árkon keresztül oda szaladt vissza. Többet viszont nem akadtunk a nyúl nyomára.
Így a történet vége az lett, hogy aznap csak a saját nyulamat nem sikerült befutni.
Majd végül kiderült, hogy Virág a futás előtt lerakta a hátizsákját és mellé rakta a kamerát is egy fekete tokban. Egyik vadásztársunk kedvesen elhozta a hátizsákot, de nem tudott a kameráról így az ottmaradt.
Ezúton is köszönjük az egész egyesületnek, hogy visszafelé ismét hajtóvonalat alkotva lekeresték velünk a területet és elhagyott kameránkat megtalálták. Hálánk jeléül rövidesen küldjük a videókat 😉
Így ezeket a momentumokat kiragadva úgy tűnhet mintha sok lett volna a sebzés. Őszinte leszek, én valahogy tényleg térdig jártam az ilyen eseményekben de a teljes napon végül 20 mezei nyúl került terítékre és az enyémen kívül még csak egy olyan eset volt, ahol súrolta a nyulat a vessző de nem sikerült a történet végére járni. Ha pedig még kutya is lett volna velünk lehet ennyi kétséges eset sem lett volna.
A hétvége és a vadászat is különleges volt. Nagyon boldog vagyok, hogy részt vehettem mind az egyesület közgyűlésén mind ezen az elképesztően eseménydús vadászaton.
Kívánom, hogy jövőre is legalább ilyen jól sikerüljön. Az viszont biztos, hogy előre szervezünk néhány kutyát, hogy legközelebb az a két nyúl is megkerüljön.
Gratulálok az elejtőknek! Főleg azoknak, akik ifijusági vadászként két nyulat is lőttek, illetve azoknak, akik első mezei nyulukat hozták terítékre!