Vadászat
Célunk
A vadászíjászatot magát, hogyan is lehetne élethűbben bemutatni mint saját élményeinken keresztül.
Ezen az oldalon vadászataink történeteit meséljük el. Tanulságosak lehetnek a vadászíjászok számára és érdekesek azoknak akik kíváncsiak milyen is a vadászat, mégpedig íjjal.
történetek
Tagjelöltként lehetőségem nyílt saját szórót készíteni. A terület főleg apróvadas és nagyvad inkább csak mint váltóvad jelenik meg errefelé.
Éppen emiatt az, hogy hová is kerüljön a szóróm nem volt egy kifejezetten egyszerű feladat. Még májusban elég...
Virággal a feleségemmel megbeszéltük, hogy üzekedésben eljön majd velem őzet hívni és kamerázni. Ez a Július végi alkalom volt az első, ahol egy buttoló gyorstalpalót követően hívásban vadásztunk együtt őzbakra. A terv szerint Virág jobban elbújva hív...
Már egy jó ideje hordok vizet és némi kukoricát egy helyre. Meglepően nagy volt rajta a szarkaforgalom.
A sátramat is ott hagytam, hagy szokják, és szerencsére többször sikerült már szarkát elejteni belőle.
Szarkán kívül viszont...
Néhány hónapja el tudtam indulni egy olyan úton, amiről sokáig csak álmodtam. Tagjelölté váltam abban a társaságban, aminek a területe éppen ott van, ahol lakom.
Jelenleg vadászati lehetőségeim megegyeznek a rendes tagokéval, de biztos csak akkor lesz...
Legutóbbi alkalommal a szigeten már megfigyeltem, hogy a szórókon és környékükön nagyon nyugtalanok az őzek. Akkor kis felfedező út során találtam egy ígéretes váltóra, ahol elég sok nyom csatlakozott. A váltó közelében pedig egy nagy sok ágú tölgyfa...
Sajnos nem arról volt szó, hogy rosszalkodott kicsi kutyám, ezért nem viszem magammal többet.
Ezen a vadászaton jól sikerült összeszervezni a dolgokat. Füge kutyusommal és Imre barátommal (aki kormányosként csatlakozott ma hozzánk) felvettük Gábortól...
Nagy terveim voltak a hétvégére. Egy az előző héten látott beteg bakot szerettem volna elejteni. Akkor bár adott volt a lehetőség, a hivatásos engedélye nélkül nem mertem cselekedni.
Nagyon erősen fostos volt. Le volt soványodva, nem váltott téli szőrre...
Még nincsenek ilyen bejegyzéseink

